Agóra történetek

A hét árusa: Miklós Józsefné
A hét árusa: Miklós Józsefné
2021-12-31

„Nem a klasszikus patchwork-öt használom”


 
Erzsikének ismerik, munkáit „textilmunkák, foltvarrás” felirattal hirdeti.
 
- Az én generációm még úgy nőtt föl, hogy az anyukánktól megtanultunk horgolni, kötni, varrni. Minden háztartásban volt varrógép, így ebből a szempontból a családok önellátók voltak. Sálat kötöttünk, sapkát horgoltunk magunknak.
 
Ezt a gyerekkori élményanyagot hozza magával ide a Helyi Termékek Vásárára is?
 
- Igen, az alkotás szeretete a mai napig megmaradt, noha közben negyven évig nem ezzel foglalkoztam. A nyugdíjazásom környékén a véletlen úgy hozta, hogy találkoztam a helyi foltvarró kör tagjaival. Immáron tíz éve lelkesen járok közéjük.  Itt a tanáromtól és a foltvarró társaimtól is sokat tanulok.

 

   
 
Mi az Ön specialitása?
 
- Én alapvetően nem a hagyományos patchwork technikákat alkalmazom, hanem saját ízlésem és gondolataim szerint a „zéró hulladék” és a környezetkímélés érdekében az újrahasznosítással foglalkozom. Ennek jegyében például használt farmernadrágokból is készítek táskákat, neszesszereket. Ezek díszítése sem hagyományos patchwork, hanem saját elképzeléseim szerint ráapplikálom a virágokat, állatokat és más díszítőelemeket.
 
Mit szólnak ehhez a vásárlók?
 
- Kedvelik. Természetesen a vásárlói igényeket is követem. Ezért használati tárgyakat, kötényeket, edényfogó kesztyűket is varrok. Most sajnos szezonja van a maszknak, így azokat is készítek. De varrok „mindigszalvétát” is, ez mosható, ebbe lehet csomagolni tízórait, uzsonnát.
 
Ez - ha jól sejtem - kortalan elfoglaltság.
 
- Örömmel és szeretettel varrok. Addig tervezem ezt a tevékenységet folytatni, amíg erőm, energiám, tudásom engedi.


GI