Agóra történetek

A hét kistermelője: Sipos Csilla
A hét kistermelője: Sipos Csilla
2021-08-13

"Fűben, fában orvosság"

Értő alapossággal becsomagolt gyógyteák sorakoznak Sipos Csilla standján. Mégsem mozgó gyógynövénybolt, annál kicsivel több.

Ehhez is kell egyfajta elhivatottság. De nyilván sokat kell hozzá tanulni is. Utánajárni, hogy melyik növény mire jó, mire lehet használni, mit mivel lehet összekeverni. Melyiket tilos vegyíteni a másikkal, milyen gyógyhatások alakulnak ki.

Hogy kezdődik egy gyógyteakészítő karrierje?

Nálam úgy kezdődött, hogy mindig is vonzott a természet közelsége. Először csak a magam szórakoztatására, otthon ültettem pár gyógynövényt. Amikor viszont megszülettek a gyerekek, akkor jött a gondolat, hogy ezzel komolyabban kellene foglalkozni. Beiratkoztam egy gyógynövény- iskolába, amit el is végeztem. Utána pedig egy nagyon jó mentorom volt, akitől megtanultam, hogy hogyan kell összekeverni a növényeket, milyen arányban használjam őket. Így szépen lassan kiforrta magát.
 

Hányféle terméke van?

Jelenleg tizenkét gyógyteám van, de folyamatosan próbálom bővíteni a palettát. Mindegyik különböző problémákra nyújt ellenszert. Például magas vérnyomásra, cukorbetegségre. Van nyugtató hatású teám, vagy immunerősítő. Ezt egyébként észre is lehet venni, a járványhelyzet miatt ez utóbbi kettőt keresik leginkább. De van frissítő teám is, ez ebben a nagy nyári melegben üdítő hatású. Van olyan vásárlóm, aki az én teámmal ki tudta váltani a vérnyomáscsökkentő tablettákat. Aki viszont kénytelen gyógyszer szedni, az a termékeimmel csökkentheti a gyógyszeradagot. Jobb egy zacskó gyógytea, mint egy doboz gyógyszer. Ezek teljesen természetes alapanyagokból készülnek, a tabletták viszont nem feltétlenül. Vannak persze olyan helyzetek, amikor nem kiváltható a gyógyszer. De segíteni a szervezetet ilyen gyógyteákkal is lehet. Ez egy öngyógyító folyamatot indít el, ami nagyon hatásos tud lenni.

Honnan tudja beszerezni az alapanyagokat?

Egy részét otthon a kertben magam termesztem. Levágom, felaprítom, megszárítom. Nagy mennyiségben elrakom. Másik felét pedig gyűjtöm: megvannak a különböző gyűjtési helyeim. Teljesen tiszta, természetes környezetben. Ezeket is megszárítom, néha össze is vegyítem őket.
 

      

Említette a gyermekeit. Ők is „kénytelenek” gyógyteát fogyasztani?

Nem, nem kénytelenek. Szeretik a gyógyteákat. Gyakran rám is szólnak, hogy „Anya! Főzhetnél már törperő-teát, mert szükségünk van rá”! Mellette a mézet is fogyasztják, a virágport is. Lekopogom: nem is szoktak betegek lenni!
 

GI