Agóra történetek

A hét kistermelője: Varga Csilla
A hét kistermelője: Varga Csilla
2021-05-07

„Csak optimistán, csak előre!”

Minden hónap második vasárnapján piroslik a standja, innen- is- könnyen fel lehet ismerni következő hősünket. Noha mérgezetten erős dolgokat árul, egyáltalán nem csípős a modora. Ő Varga Csilla, aki Abádszalókról hoz Szolnokra havonta egyszer egy kis Mexikót a Pokoli Konyhával.
 
Ne haragudjon meg, de a chilipaprikáról előbb jut eszembe Mexikó, mint Abádszalók.
 
Ez egyáltalán nem baj, az emberek döntő többsége így van ezzel. De a chilipaprika Magyarországon is megterem, méghozzá nagyon szépen. Igaz, a legerősebb fajták jobbára csak fóliasátorban. De a gyengébbek szabad földben is szépen teremnek.
 
De hogy kerül mindez a Tisza-tó partjára?
 
Ennek komoly története van nálunk. Télvíz idején egyszer a párom- ő nagyon szereti az erőset- mondta, hogy nézegetett az interneten és rendel néhány szem chilipaprika-magot. Mondtam neki, hogy nyugodtan, majd szépen ellesznek a konyaablakban a többi fűszernövény között. Érkezett négyszáz paprikamag. Volt közte gyengébb, meg nagyon erős is. Akkor még teljesen tudatlanul- a párom környezetmérnök, én vendéglátós voltam- elültettük cserépbe a magukat. A négyszáz magból ötven élte túl a hozzá nem értésünket. Ez az ötven viszont annyit termett, hogy csináltunk belőle szószt, krémet, savanyúságot is. Adtuk a családtagoknak, barátoknak, annyi lett. De amikor már a barátaink barátai is kértek belőle, merthogy annyira ízlett nekik, akkor döntöttünk úgy, hogy jó, innentől kezdve ez legyen hivatalos. Így kezdtük el előbb mellékállásban, később főállásban csinálni.
 
Hány -féle paprikájuk, illetve paprikakészítményük van?
 
Tizfajta, különböző erősségű paprikát találnak nálunk a vásárlók. Szeretnénk elérni azt hogy a termékpalettánkon mindenki megtalálhassa az ízlésének leginkább megfelelő erősségű paprikát.

 


 
Ez lehet olyan, amit éppen csak érzek, meg olyan is, ami lemarja a bogrács oldalát?
 
A leggyengébb paprikánk ízben leginkább a Piros Aranyhoz hasonlít. Ez tényleg csak annyi, hogy egy árnyalatnyi pikáns csípősség megbújik a háttérben. Van egyébként, akinek ez is sok. A legerősebb viszont már tényleg lemarja a zománcot is.
 
Van olyan vásárló, aki ezt is keresi?
 
Persze. Sőt, olyan is van, aki még ennél is erősebbet vásárolna, ha létezne ilyen. Ugyanis az emberi szervezet képes hozzászokni a chilipaprika csípősségéhez. És egyszer eljön az a pillanat, amikor már a nagyon erős sem elég erős.

 
   
 
Az erején túl mi az, amiben még jó a chilipaprika?
 
Ha mértékkel fogyasztjuk, akkor egészséges. Például a gyomorban olyan nedveket vált ki, amik megvédik a gyomorfalat. Persze, ha mértéktelenül esszük, akkor ez káros is lehet. Az ízületek közti kocsonyás anyag termelődéséhez is hozzájárul. Vírus- és baktériumölő tulajdonsága is van. Úgyhogy egészséges, de csak mértékkel fogyasztva.
 
A Helyi Termékek Vására látogatói mennyire fogékonyak erre a csípősségre?
 
Az első árusok között vagyunk, már a kezdetek óta itt a helyünk. Nekem személy szerint nagyon tetszik ez a vásár. Szerencsére nagyon sok visszatérő vásárlónk van. Ha esetleg egy- egy alkalmat kihagyunk, akkor a következőn már jön is a számonkérés, hogy „hol voltál a múltkor? Miért nem jöttél?” Vagyis keresnek minket. De igyekszünk minden hónapban itt lenni. Minket is érintett a járvány, elmaradtak nagy fesztiválok, gasztro- rendezvények, amelyekre igazán való a mi termékünk. Nagy tételben szállítottunk éttermeknek is, ezek ugye most zárva vannak. Ezt én úgy hidaltam át, hogy elkezdtem fölépíteni egy másik termékpalettát, amivel meg tudok jelenni a helyi piacokon. Például padlizsánkrémmel, csemege uborkával, lilahagymával. Így kompenzálta egyik a másikat. De érezhetően visszaesett a kereslet. De próbálunk túlélni, csak optimistán, csak előre!
 
 
Nem árt tudni…

A csípős paprikák erősségének mértékegységét, illetve annak mérési metódusát egy amerikai kémikus, Wilbur Scoville dolgozta ki 1912-ben. A paprikák a Capsicum növényi nemzetség tagjai, csípősségüket a kapszaicin nevű vegyület okozza. Képlete C18H27O3N, azaz 8-metil-N-vanillil-6-nonénamid. A tizenötmilliós scoville- értékű paprika a tiszta kapszaicin, ennél erősebb paprika nem létezhet. A paprikaspray és a könnygáz- gránát 2 000 000–5 300 000 scoville-os. A ma ismert legerősebb chili a Carolina Reaper 2 200 000 scoville- értékkel bír. A cseresznyepaprika és az Erős Pista 2500- 6000 scoville-os. 


GI