Agóra történetek

A középkori erdő világa: táplálék és nyersanyagforrás
A középkori erdő világa: táplálék és nyersanyagforrás
2020-05-22

Különösen ínségesebb években az erdő fontos táplálékrezervátum volt. Különböző gyümölcsök, bogyók, kisebb állatok és ehető madarak enyhítettek a falusi lakosság élelmezési gondjain.

A 9. századtól nemcsak szerzetesi, hanem világi feltörésekről is vannak már szórványos utalások, az erdőterületek nagyobb mérvű irtására, új falvak és termőterületek kialakítására azonban csak a 11. századtól került sor. Ez a folyamat azután a 12. század folyamán a technikai újítások (vaseszközök elterjedése) és a népességnövekedés hatására megerősödött. Hol spontán paraszti, hol szervezett földesúri kezdeményezésre egyre nagyobb területet hódítottak el a "vad természettől", s új falvakat, városokat teremtettek.

A 12. századi feltörésekben nagy szerepe volt az új remeterendeknek is, főleg a cisztercitáknak, akik maguk építkeztek, művelték földjeiket, s kidolgoztak egy igen hatékony termelési rendszert, ügyelve az erdő-szántó egyensúlyára. A nagyméretű, úgynevezett "belső kolonizáció" azonban a 13. század végén már éreztette a szántó-erdő-legelő egyensúlyának a megbomlását, s meg is jelentek az első földesúri vagy faluközösségi tilalmak az erdő védelmében. Az egyensúly helyreállításában a 14. századi nagy népességcsökkenésnek volt jelentős szerepe.

A középkori gazdaság ager-saltus-silva (szántó-rét-erdő) hármasságában az erdő több vonatkozásban is meghatározó helyet kapott. Különösen ínségesebb években volt fontos táplálékrezervátum: gyümölcsök, bogyók, kisebb állatok és ehető madarak enyhítettek a falusi lakosság élelmezési gondjain. Az erdő áldásai közé tartozott a méz és a viasz. Begyűjtésük éppúgy a földesúr monopóliuma volt, mint a fakitermelés és a vadászat is. Ez utóbbi a földesúri asztal ellátásában kivételes jelentőséggel bírt. Eredetileg királyi, majd földesúri jogként a vadászat kifejezetten nemesi foglalatossággá vált, s a lovagkori irodalomban is kitüntetett teret kapott. E műfaj hősei nemcsak harci erényeikkel, hanem vadászati ismereteikkel is kitűnnek.




















 
 




 

 

Az erdő legelőterületként is nélkülözhetetlen volt. Szokás volt az erdő nagyságát aszerint megadni, hogy mennyi disznót lehetett az adott területen makkoltatni. A sertéseken kívül kecskét, juhot, szarmasmarhát is legeltettek az erdőben. A városok gyarapodásával együtt nőtt a húsellátás igénye és a nyersanyagszükséglet (bőr, gyapjú, prém). Az állatállomány növelése viszont hozzájárult az erdő romlásához. Sok fát igényelt a szőlőskertek művelése, a bor tárolása és szállítása.

A civilizáció fejlődésével párhuzamosan emelkedett a fának mint nyersanyagnak a kereslete is. S a 16. századtól újabb, minden eddiginél nagyobb méretű támadás következett be az erdők ellen, mégpedig a nagy tömegű faanyagot igénylő ipari tevékenységek (üvegipar, vaskohászat) és a bányászat fellendülésével. Szinte nem volt olyan iparág, amelyik ne használt volna fát. A nagy építkezések vagy a hajóépítés hatalmas szálfákat, a fűtés, vasolvasztás nagy mennyiségű faszenet kívánt. Nem véletlen, hogy ekkortól találkozhatunk az első állami erdővédő törvényekkel is.

Szerző: Sz. Jónás Ilona
Forrás:                                           
http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/vadon_es_civilizacio_a_kozepkori_erdo_vilaga/
Kép forrása:
https://renvisegrad.hu