Agóra történetek

A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja – November 25.
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja – November 25.
2020-11-25

Az Országgyűlés 2012. május 21-én határozott úgy, hogy november 25. legyen a Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabok és kényszermunkások emléknapja, mert 1953-ban ezen a napon 1500 politikai elítélt térhetett haza a Szovjetunióból. A határozat szerint arról a mintegy 800 ezer magyarról emlékezünk meg ezen a napon, akiket hadifogolyként vagy internáltként a Szovjetunióba hurcoltak többéves kényszermunkára, illetve akiket a második világháborút követően 5-25 évre száműztek a gulág rabtelepeire.

A magyarságnak mindkét megszállásból kijutott. A II. világháború alatt a németek közel 500 000 magyar zsidót deportáltak, közülük 400 000-en haltak mártírhalált. A szovjet megszállással folytatódtak a tömeges elhurcolások. A Vörös Hadsereg és az NKVD demokratizmusa abban nyilvánult meg, hogy nemre, korra és világnézetre való tekintet nélkül fogdosták össze és vitték el a magyar lakosságot.

Amikor 1917. november 7-én a bolsevikok hatalomra jutottak Oroszországban, igyekeztek ellenőrzés alatt tartani mindazokat, akiket származásuk, politikai meggyőződésük, vallásos hitük, az átlagosnál jobb anyagi helyzetük, képzettségük miatt vagy más oknál fogva “a nép ellenségének” minősítettek. Ennek két legfontosabb eleme az “elszigetelés” és a kényszermunka volt. 1917. december 7-én létrehozott VCSK, közismert nevén a Cseka és utódszervezetei (OGPU, NKVD), illetve az igazságügyi népbiztosság feladata volt, hogy nagy tömegben olcsó “emberanyagot” biztosítson a nagyszabású építkezésekhez, a természeti kincsek kiaknázásához.

A második világháború alatti és utáni Magyarország területéről mintegy 800 ezer embert hurcolhattak a Szovjetunióba, ahonnan csak átlagosan 28 hónapos kényszermunka után térhettek haza, ha túlélték az embertelen körülmények közötti megpróbáltatásokat. Több ezren már nem is Magyarország területére érkeztek vissza, mert otthonuk a szomszédos országok valamelyikéhez került. A kivégzettek, az éhezésben, betegségekben meghaltak száma becslések szerint mintegy 200 ezerre tehető. Ám hozzá kell tenni: a Szovjetunió lágereiben jóval több magyar állampolgár halt meg, mint a harctereken a háború hat éve alatt.
A Magyarország területén fogságba esett, közmunka ürügyén elfogott vagy mondvacsinált politikai okokból letartóztatott és elítélt emberek túlnyomó része gyűjtőtáborba került. Ezeken a gyűjtőhelyeken hónapokat is eltöltöttek a foglyok, amíg szabadulás helyett útnak nem indították őket valamelyik romániai átmenőtábor irányába. A sokszor hetekig tartó szállítás és az átmenőtáborban uralkodó embertelen körülmények miatt sokan már el sem érték a Szovjetuniót. A Szovjetunióba szállított magyar állampolgárok hadifogolyinternáló- vagy GULAG-táborba kerültek.

A hadifogolytáborokba elsősorban a harcok során elfogott katonák kerültek. Ezek a táborok a Vörös Hadsereg ellenőrzése alá tartoztak, a bánásmód ezekben a táborokban volt a legelviselhetőbb. A foglyok a háború után általában levelezhettek hozzátartozóikkal, és időnként egy-egy szovjetunióbeli újság is eljutott hozzájuk. Aki viszont nem teljesítette a munkanormát vagy egyéb "kihágásra vetemedett", büntetőtáborba került. Az orosz táborszemélyzet tudatosan és szervezett formában nem törekedett a deportáltak megtizedelésére. A foglyok életszínvonala néhol még vetekedett is a helyi lakosságéval. A Szovjetunió általános gazdasági helyzete volt olyan nyomorúságos, hogy nem, vagy csak alig tudta saját polgárait és a hadifoglyok tömegeit eltartani.
Az NKVD ellenőrzése alatt álló internálótáborokba kerültek a német nemzetiségűek, valamint azok a magyarok, akiket az ország legkülönbözőbb területéről, de elsősorban Kelet-Magyarországról közmunka ürügyén hurcoltak el. Az együtt érkezett családokat szétszakították, és a hozzátartozók, a férjek, a feleségek, a gyerekek több ezer kilométerre kerültek egymástól. Az internált rabok nemre és korra való tekintet nélkül bányában dolgoztak. Naponta kétszer kaptak enni, és nem volt joguk levelezni sem. A rendkívül rossz körülmények miatt gyakoriak voltak a járványos tífuszos megbetegedések. Ilyenkor a táborlakók 20-30 százaléka életét vesztette.

A legszörnyűbb viszonyok az ugyancsak NKVD vezette GULAG-táborokban uralkodtak. Ezekbe a lágerekbe a politikai elítélteket szállították. A kegyetlen bánásmódon és a tudatos, az akaraterőt megtörendő éheztetésen túl a táborlakóknak a zord földrajzi viszonyokkal is meg kellett küzdeniük. A hőmérséklet télen nemegyszer megközelítette a mínusz 60 fokot, de még ennél is rosszabb volt az állandó szél, a purga. Az ezekben raboskodó mintegy 85 ezer magyar elítéltből csak öt-hat ezer élte meg a szabadulást, ők zömmel 1953-ban kerültek haza, de a szovjet rehabilitációig itthon is politikai ellenségként kezelték őket. Megbélyegzettek lettek, bizalmi állásba nem kerülhettek. A Szovjetunióban eltöltött időt sokaknak még a munkaviszonyába sem számították be. Az egykori elhurcoltak, a megtorlástól félve, a közelmúltig kinti "tapasztalataikat" nem merték elmondani.

Alig volt család, melyet közvetve vagy közvetlenül ne érintett volna mindaz, ami a szovjet fogságba esett és deportált 800 ezernyi magyarral történt Az elhurcoltakról megemlékeztek a pásztorlevelek, és gyakran a miséket is az ő lelki üdvükért mondták. A vidéki városok és a falvak lakossága mozgalmat indított, hogy állítsanak hősi emlékművet az "ismeretlen elesett hadifoglyoknak".
 
Felhasznált források:

https://mult-kor.hu/sokszor-mar-nem-is-magyarorszag-teruletere-tertek-vissza-a-malenkij-robot-tuleloi-20191125
https://mult-kor.hu/ma-van-a-szovjetunioba-elhurcoltak-emleknapja-20141125
http://www.rubicon.hu/magyar/nyomtathato_verzio/orosz_fogsag_hadifoglyok_kenyszermunkasok_politikai_eliteltek/
https://mult-kor.hu/image/article/main/.630x1260/49116.jpg?lavid=259528