Agóra történetek

A zene az kell!
A zene az kell!
2020-06-17

A dzsesszről azt mondják, az Ember zenéje. Alázat, áldozat, türelem. Belső hangok, küzdelem, magány, keresés, és időnként, a koncerteken zene, zenész és közönség nagy egymásra találása. Az improvizáció pedig maga az élet. Kiismerhetetlen, mégis belső összefüggésekkel teli. Egy műfaj, amelyet átitat a szabadság szelleme.
 

A dzsessz olyan műfaj, amely igényli, hogy egy-egy nagy jelentőségű fesztivál keretében mutathassa meg magát, s egyre több fiatalt becsábítson a hangversenytermekbe, s előttük is feltárulhassanak e zenei világ rendkívüli értékei. De valójában ennél is többről van szó. Közelebb hozza a zenét az emberekhez, bármilyen irányzatról legyen is szó. Mert a zene, az kell!
Szolnok szerencsésnek mondhatja magát - kiemelkedő zenei hagyományokkal rendelkezik. A Tisza-parti városba évtizedek óta szívesen jön a világ koncerttermeinek nem egy ünnepelt komolyzenei csillaga. Aztán valamikor a kétezres évek fordulójához közeledve megtelepedett a dzsessz is, s vele jönnek a nagy királyok, a hangszer virtuózai.

A Városi Művelődési és Zenei központ vezetőinek, szervezőinek köszönhetően valóban a műfaj legjobbjai léptek fel Szolnokon. Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla még azok előtt sem ismeretlen, akiknek nem ez a műfaj a kedvencük, Pege Aladár neve pedig a laikusok számára is egybeforrt a dzsesszzenével. A műfaj legkiválóbb hazai előadója szinte már „hazajárt” Szolnokra, rendszeresen fellépett a különböző fesztiválokon. Nyilvánvaló hát, hogy a dzsesszfesztiváloknak is ő volt az egyik legjelesebb vendége.

S mivel egy kultúrával (is) foglalkozó újságíró számára fontos, hogy az ilyen nagynevű művészeket „levadássza” egy-egy interjúra, hát természetes volt, hogy a nem sokkal korábban Kossuth-díjban részesült Pege Aladárt is meg kell környékezni. S ahogy az lenni szokott, az érett és megbecsült zenész közvetlenül, barátságosan válaszolgatott. (Vajon miért van, hogy a művészi nagyság és a fennhéjazás szinte mindig fordítottan arányos? Miért, hogy egy Törőcsik Mari, Gregor József, Tolnay Klári, Pege Aladár allűrök nélkül, természetesen tudott beszélgetni, kötöttségek és elvárások nélkül, szemben a mai 15 perces sztárok határtalan önteltségével – persze tisztelet a kevés kivételnek... Tudom, költői a zárójeles kérdés, s talán előbbi művészek éppen ettől lesznek nagyok még akkor is, amikor utóbbiaknak már a nevükre sem emlékszünk.)


(Kép forrása: www.hungarotonmusic.com)

Visszatérve Pege Aladárhoz: meglepően nagy szeretettel beszélt Szolnokról. Nyilván minden városban járva elmondott néhány udvariassági formulát, ami a helyieknek szól, rólunk azonban valóban szívből beszélt. Úgy tartotta, a magyar művészeti élet egyik legfontosabb települése ez a város, ahol igazán zeneszerető és -értő közönség van.

- Az idejét sem tudom már, mióta járok Szolnokra kvartettemmel, de minden alkalommal teltházasak az előadásaink – mesélte. – Ez egy zenész számára rendkívül fontos, hiszen ez az egyik legfőbb visszajelzés arról, hogy amit csinálunk, még érdekes az emberek számára. Amíg ez így lesz, addig érdemes színpadra állnunk – magyarázta akkor.