Agóra történetek

Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja – október 23.
Az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapja – október 23.
2020-10-22

A sztálinista diktatúra ellen irányuló, békés tüntetéssel kezdődő 1956. október 23-ai forradalom és szabadságharc kezdőnapja, 1989 óta nemzeti ünnepünk.

A II. világháború után a szovjet hadsereg kiverte a német csapatokat hazánkból, azonban egyúttal el is foglalta azt. A forradalom kitörésének előzményei 1945-ig, a sztálinista diktatúra elejéig nyúlnak vissza. A Rákosi Mátyás vezette hatalom irracionális gazdaságpolitikája, a kollektivizálás és túlzott mértékű iparosodás, valamint az ezekből születő szegénység, és a Magyar Dolgozók Pártja által gyakorolt folyamatos terror, hamar általános elégedetlenséget szült az országon belül. A szovjet típusú diktatúra idején a reálbérek az 1929-es szintre csökkentek vissza, a kuláküldözések, padlássöprések során a parasztság kétharmadának (1.2 millióból, 800 ezernek) nem maradt kenyere és jövő évre szánt vetőmagja. 700 ezer embert hurcoltak el a Szovjetunióba kényszermunkára, akik közül legalább 200 ezren soha nem tértek vissza. Az Államvédelmi Hatóság 80 ezer, és a rendőrség 40 ezer „munkatársa” elérte, hogy alig maradt olyan család, aki nem élte át a hazánkban uralkodó terror és félelem valamilyen formáját. Mindenezek ellenére a forradalom kitörésének oka nem a „gazdagok” elleni lázadás volt, hanem kiállás hazánk és a magyarság függetlenségéért, értékeiért, nemzeti önérzetéért.

1953-től, Sztálin halála után, a diktatúra enyhülni látszott: az újonnan kinevezett Nagy Imre és az általa ismertetett reformprogram pillanatnyi megnyugvást jelentettek. 1955-ben Rákosi Mátyás delegációja Moszkvában megbuktatta Nagy Imrét és programját, és Hegedűs András miniszterelnöki személyén keresztül ismét a keményvonalas módszerek kerültek elő.

Nagy Imre eltávolítása ismét óriási elégedetlenséget és társadalmi ellenállást szült, melynek fő hangadója és összefogója a Hazafias Népfront és a Petőfi Kör értelmiségi bázisa.
1956 nyarán Rákosi Mátyás pártfőtitkár ismét elbukott, majd Gerő Ernő vette át a helyét.
1956. június 28-án kitört a poznani felkelés, mely óriási hatást gyakorolt a magyar társadalomra és a magyar forradalom elindítójának; elődjeként tekintünk rá, hiszen példaként lebegett a magyarság előtt.

A már meglévő feszültséget tovább fokozta, hogy a megszálló szovjet csapatok továbbra sem távoztak országunk területéről, így az ősz közeledtével egyre forrongóbb lett a hangulat.
Október 6-án, a rehabilitált Rajk László újratemetésén kétszázezres tömeg tüntetett a fennálló hatalom ellen. 10 nappal később, Szegeden megalakult a MEFESZ, amely független volt az MDP-től, és hamarosan már minden nagyváros és Budapest egyetemistáit fogta össze. Kezdetben 10, majd október 22-én már 16 pontba foglalta össze az egyetemisták követeléseit, mely között szerepelt a Vörös Hadsereg kivonulása és a Rákosi-féle rendszer megszüntetése. Továbbá megállapodtak, hogy október 23-án 15 órakor demonstrációt tartanak a Bem József szobornál.
Lengyelországban, a magyar forradalom előestéjén, újabb felkelés robbant ki, melyet a magyarság rokonszenvvel fogadott.

Október 23-án délelőtt a tüntetést Piros László belügyminiszter nem engedélyezte, majd két órával később meggondolta magát, ám az ÁVH erőit mozgósította az esetleges zavargások megfékezése miatt. A budapesti eseményeket megelőzve azonban, 23-án már reggel Debrecenben hangot adtak az elégedetlenségnek, később pedig a karhatalom itt alkalmazott fegyveres erőszakot a demonstrálókkal szemben. Debrecen mellett Miskolcon alakult még ki jelentős megmozdulás ugyanezen a napon.

A forradalmat éltető MEFESZ mellé csatlakozott a DISZ, a Petőfi Kör és az Írószövetség is. 23-án délutánra már 50 ezres tömeg gyűlt össze és hallgatták a Sinkovits Imre által elszavalt Nemzeti Dalt, egy diák pedig felolvasta a 16 pontos kiáltványt. Megszületett a forradalom jelképe, a „lyukas” zászló, a diákok kivágták a Rákosi címerként emlegetett képet a magyar zászló közepéből, majd ezt lobogtatták. Délután 5 óra körül a tömeg átvonult a Margit-hídon a Parlament elé, ahol Nagy Imrét követelték, aki egyébként nem támogatta a tüntetést, és aki az MDP utasítására este 9 órakor jelent meg az addigra 2-300 000 fősre duzzadt tömeg előtt. Szavai, valamint az 1953-ban meghirdetett programjának felemlegetése azonban csalódást okozott a tömegnek.

Az állampárt kétszínű és ellenséges viselkedése egyre nyugtalanabbá és agresszívebbé tette a tömeget, melyre Gerő Ernő pártfőtitkár este 8-kor elmondott rádióbeszéde tette fel a pontot, aki burkoltan hadat üzent a tüntető tömegnek. Miután kétségtelenné vált, hogy az MDP nem hajlik kompromisszum felé, a tömeg a Dózsa György úti Sztálin szobor ledöntésére készült. Ostrom indult a Magyar Rádió, a Szabad Nép szerkesztősége ellen. A már előzetesen mozgalmasított ÁVH-t kirendelték a Magyar Rádió védelmére, ahol az egyenruhások egy része átállt a tüntetők oldalára. A demonstrálók felfegyverkezték magukat, mely a vérengzés elkerülhetetlensége felé sodorta az eseményt.

Az összepréselődött, több órája csalódottan várakozó tömeg, este 10 órakor leadta az első lövést, melyre válaszul a Rádió védelmezői tüzet nyitottak a demonstrálókra, ezzel pedig megkezdődött, a hajnalig tartó, Bródy Sándor utcai épület ostroma, melyet sikeresen elfoglalt a tömeg.
A Szovjetuniót, és ezzel egész Kelet-Európát vezető Nyikita Hruscsov rendelkezése alapján október 24-én reggel megválasztották Nagy Imrét ismét miniszterelnöknek. Ám, mint, kiderült ezzel csak időt akart nyerni magának a szovjet vezetés.
Az MDP még az október 23-i éjszaka folyamán segítséget kért a szovjetektől, akik október 24-én (Nagy Imre kinevezése után nem sokkal) bevonultak Budapestre és a tömegre támadtak, mellyel hivatalosan is megkezdődött a forradalom fegyveres szakasza.
24-én a pártközpontban Katonai Bizottság alakult, majd Gerő Ernő helyett kinevezték Kádár Jánost pártfőtitkárnak.

Az október 25-ei napon a tömeg ismét a Parlament elé vonult, ahol az orosz vezetőséggel egyeztetve már tüzet is engedtek az akkor fegyvertelen tömegre, amely 80-100 életet követelt. A feldühödött tömeg több ÁVH-st is meglincselt a sokk hatására.
A budapesti eseményeket látva, az ország területén gyorsan végigsöpört a forradalmi hangulat, több városban és kisebb településeken hasonló szerveződések jöttek létre.
Október 30-án a tömeg elfoglalta a Pártházat. A tüntetés rövid időre pozitív változást ért el, átmeneti győzelem ütötte fel a fejét: a kormány megbukott, a szovjet csapatok visszavonultak és a többpártrendszer visszaállítását rebegtették, amelyet Nagy Imre a rádióbeszédében be is jelentett, és amellyel a kívánt demokratikus berendezkedést érte volna el a magyar nemzet. November első napjaiban a választott új kormány tárgyalásokat kezdett el a Szovjetunióval a szovjet csapatok kivonulásáról és a Varsói Szerződésből való kilépésről.
Nagy Imre a megtévesztő politikai helyzetekben nem tudhatta, hogy november 1-jén már megszületett az úgynevezett „forgószél” hadművelet, amely nyugati beleegyezéssel, Magyarország katonai lerohanását jelentette. November 4-én hadüzenet nélkül háborút indítottak Magyarország ellen, aki külső segítség nélkül és az aránytalan túlerő miatt néhány nap múlva elbukott. Az előző napokban mutatott engedékenység ismét csak időt nyert a Szovjetuniónak.  Ezen a reggelen hangzott el Nagy Imre utolsó, szabad nyilatkozatú, legendás beszéde: „Itt Nagy Imre beszél, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke. Ma hajnalban a szovjet csapatok támadást indítottak fővárosunk ellen azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes magyar demokratikus kormányt. Csapataink harcban állnak! A kormány a helyén van. Ezt közlöm az ország népével és a világ közvéleményével.”

A forradalmat november 11-én fejezték be, amikor a fegyveres felkelőket elmorzsolták. November 12-én feloszlatták hivatalosan is a Nagy Imre-kormányt, helyére lépett a november 7-én felesketett Kádár János

A harcokban összesen 3300 felkelő halt meg, az azt követő megtorlásokban pedig 230 embert végeztek ki, és 20 ezret börtönöztek be. 170 ezren menekültek el hazánkból külföldre.
A forradalom és annak hangulata néhány nappal később, Szolnokon is végigsöpört. Október 26-án tömeggyűlésre került sor.

A nagygyűlést Kálmán István, a Szolnok Megyei Pártbizottság első titkára szervezte, aki az üzemek munkásait, intézmények alkalmazottait, tanárokat és diákokat invitált a Kossuth térre. A kezdeményezés egyedi volt, ugyanis a helyi pártvezetőket sikerült meggyőznie az értelmiségieknek, hogy jobb, ha csendesen is, de a forradalom mellé állnak, mellyel a helyi vérontás elkerülhető. A példát követte Kablay Lajos alezredes és Dancsi József is, aki a Szolnok Megyei Forradalmi Munkástanács vezetője volt. A cél a nyugalom fenntartása volt, mellyel elérték, hogy a november 4-ei szovjet katonai beavatkozásig nem történt jelentősebb atrocitás a városban.
A város segítve az ország gazdasági fennmaradását, megszervezte a lakosság teljes ellátását, a felesleges élelmiszereket Budapestre szállították, ahol gyakori volt az éhezés ebben az időszakban, (is). Fenntartották a személyi és vagyonbiztonságot, lehetővé tették a pártok újjáalakítását a Nagy Imre-kormány rendelkezésein belül.

Az október 26-i szolnoki békés gyülekezés a Kossuth téren történt, ahol 10 órára 15 ezer ember gyűlt össze. A mai Polgármesteri Hivatal erkélyéről Kálmán István, megyei MDP első titkár, felolvasta a korábban megfogalmazott, szolnoki 16 pontos követelést, amelyet színészekkel és újságírókkal közösen állítottak össze. Felszólította a munkásokat, hogy üzemeikben alakítsanak munkástanácsokat. Ezt követően, szintén az erkélyről, Kautzky Ervin elszavalta a Nemzeti Dalt.
A feloszlott tömeg egy része az utasítás alapján megválasztotta a munkástanácsokat, másik része pedig lerombolta az idegen kényszeruralom jelképeit Szolnokon. A színház előtti „szivarnak” nevezett obeliszket és a rendelőintézetnél lévő oszlopot lánctalpas traktorral a felnőttek zúzták össze, a Tisza-parton a megyei tanács mögött álló domborművet vasrudakkal középiskolás diákok döntötték le.

A forradalom további napjaiban viszonylagos rend és nyugalom jellemezte a város életét, nagyobb tömegmegmozdulásra ezután már nem került sor.

November 4-étől, a szovjet megszállástól kezdve, és a megtorlás hónapjaiban azonban a békesség már nem volt jellemző térségünkben sem: bizonyíthatóan több tucat ember életét ontották ki a „pufajkásoknak” nevezett karhatalmisták. A halotti anyakönyvek bejegyzései és a gyászoló családtagok visszaemlékezései alapján azonban sokkal több, máig tisztázatlan halálról tudunk Szolnokon és annak térségében. Gyakori volt, hogy nemcsak a forradalomban részt vevőket vették célpontba, hanem a politikai rendszert kihasználva, személyes viták is halállal végződtek. A rendőrség és a karhatalom egybefolyva 1957 februárjában és márciusában követte el a legtöbb gyilkosságot térségünkben. Akikről név szerint is megemlékezhetünk Szolnokról és környékéről:
Tóth Mihály honvéd. 1935-1956 Haslövés. November 4-én hajnalban a laktanyát körülvevő szovjet harckocsikból leadott géppuskasorozat sebesítette meg halálosan.
Utasi Ilona takarítónő. 1914-1956. Haslövés. Az október 27-ei tiszakécskei sortűz áldozata, akit a szolnoki kórházba szállítottak be. November 9-én meghalt.

Vajda László honvéd. 1934-1956. Tüdőlövés. November 4-én hajnalban a laktanyát körülvevő szovjet harckocsikból leadott géppuska sorozat sebesítette meg halálosan.
Kemény Pál talajvegyész.  1914-1956. Heveny veseelégtelenség. A karcagi, majd a szolnoki rendőrségen elszenvedett bántalmazás következtében halt meg.

Kenyeres Lajos. 1908-1956. Római Katolikus lelkész. Nyaklövés. Tiszavárkony és Vezseny között a Tisza-gáton kerékpározó lelkészt a karhatalmisták ölték meg. Holttestének maradványait a Tisza árja egy év múlva mosta ki.

Kiss Ferenc. 1926-1956. A Budapesti Műszaki Egyetem levelező tagozatos hallgatójaként 1956. október 23-án vizsgára rendelték Pestre, de a vizsga helyett a budapesti egyetemista ifjúsággal felvonult és harcolt. Tűzharcba keveredett és harc közben toroklövést kapott, október 25-én meghalt.
 
Felhasznált források:

http://www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1956_oktober_23_budapesten_kitor_a_forradalom/
http://ias.jak.ppke.hu/hir/ias/20071sz/horvath.pdf
https://mek.oszk.hu/01900/01937/html/szerviz/dokument/nagyi4s.htm
http://tortenelemcikkek.hu/node/159
http://www.szolarchiv.hu/id-265-szolnok_1956_oktober_26.html
https://mnl.gov.hu/mnl/jnszml/hirek/a_forradalom_utani_megtorlas_halalos_aldozatai_szolnok_megyeben
Kép:
https://fortepan.download/_photo/1600/fortepan_79428.jpg
 
Ajánlott irodalom:

https://www.arcanum.hu/hu/online-kiadvanyok/TenyekKonyve-tenyek-konyve-1/1997-11FD1/tortenelem-12E8E/az-1956-os-forradalom-es-szabadsagharc-esemenynaptara-12E8F/
http://mek.oszk.hu/10000/10009/10009.pdf
http://epa.oszk.hu/03000/03002/00170/pdf/EPA03002_jaszkunsag_2006_49.pdf
https://fortepan.hu/hu/photos/?q=forradalom,%201956