Agóra történetek

Stratégiát alkottak a bábozásról
Stratégiát alkottak a bábozásról
2020-02-21

Reneszánszát éli a bábozás az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Az intézmény célul tűzte ki, hogy a báb, mint művészeti ág, közösségfejlesztő és pedagógiai módszer, nagyobb teret kapjon az intézmény szakmai tevékenységében. Ennek érdekében elkészült egy bábstratégia, mely irányt mutat a szakmai folyamatok generálásában.
 

A megyei művelődési központ mindig is felkarolta a bábmozgalom ügyét. A bábozás a hetvenes évek végén indult fejlődésnek erőteljesebben, s a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ átadása fellendítette az amatőr bábmozgalom fejlődését Szolnok megyében. A korszerű intézményben megteremtődtek a megyei módszertani munkához szükséges személyi és tárgyi feltételek, lehetőség nyílt Szolnokon is a bábcsoportvezetők képzésére.

Nyilván elsősorban az óvodás és kisiskolás korosztályt szólították meg ezek az előadások, így egy kísérleti program is indult, amely azt vizsgálta, hogy az óvodai nevelőmunkában miképpen lehet leghatékonyabban hasznosítani a bábjátékot. A bábjáték ugyanis a kisgyerekek nevelésében óriási segítséget jelenhet. Amint a korabeli beszámolókból kiderül, a szervezett munkának köszönhetően a bábcsoportok tartalmi munkájában is jelentős előrelépés történt. Színesebbé gazdagabbá vált műsorválasztásuk, szebb díszletekkel, bábokkal álltak a paraván mögé.

Hasonlóak a célok jelenleg is. A bábstratégia fontos eleme, hogy a bábos élet pezsdüljön fel a városban és a térségben, a fejlesztés sokszínű programokkal érje el célközönségét, meghatározott célcsoportjait. Fontos elem, hogy az Aba-Novák Agóra foglaljon el ebben inkubátor szerepet, azaz ne csak központjává, hanem mozgatójává váljon a bábos élet eseményeinek és hogy a bábos műfajok hangsúlyosabban jelenjenek meg az intézményi és városi programokon. Emellett persze szakmai segítséget biztosítanak mindazoknak, akik bábcsoportot szeretnének létrehozni és mentorálási lehetőséget nyújtanak neves szakemberek közreműködésével azoknak a csoportvezetőknek, akik igénylik ezt.



A bábstratégiának máris komoly eredményei vannak. 2017-ben megalakult az intézmény saját csoportja, a Tiszavirág Bábcsoport, mely azóta is sikeresen működik valamint minden nagyobb rendezvényen sokszínű és változatos repertoárral szórakoztatja a közönséget. 2018. november 23-án rendeztek országos bábmódszertani konferenciát  A bábművészet szerepe a személyiségfejlesztésben címmel, valamint szintén az ezen a napon zajlott a Nemzeti Művelődési Intézet együttműködésével szervezett „II. Bűvös Bábos Találkozó és szemle”.

A konferenciával egy időben került sor a „Bábtáncoltató” interaktív kiállítás megnyitójára, amely a későbbiek során utazó kiállításként bemutatkozott a Kecskeméten megrendezett VIII. Báron Bábos találkozón, a 25. Szolnoki Országos Néptáncfesztiválon, a Damjanich János Múzeum „Múzeumok Éjszakája” rendezvényén, valamint az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ saját rendezvényein is jelen van: Bábos Zsibongó, I. Jászkunsági Gyermekbábosok Találkozója, Országos Vasútmodell Kiállítás.

2019. március 23-án a Bábszínházi Világnap tiszteletére rendezték meg az I. Jászkunsági Gyermekbábosok Találkozóját, ahol Jász Nagykun Szolnok megyéből 8 bábcsoport mutatkozott be. A látottakat a Magyar Bábjátékos Egyesület szakértői Láposi Terka, Szentirmai László elemezte, értékelte, segítve ezzel a további szakmai folyamatokat.

2019. augusztusában kezdődött és október 1-én fejeződik be az NMI Művelődési Intézet által indított „Bábcsoportvezetői alapismeretek I.” 60 órás képzés, mely szintén az intézményben kapott helyet.

Remélhetőleg e képzés eredményeként újabb bábcsoportok alakulnak majd nemcsak Szolnokon, hanem a megyében is. Ebben nagy segítséget jelentenek az együttműködő partnerek, mint a NMI Művelődési Intézet, a Magyar Bábjátékos Egyesület és Csóka Eszter báb- és játékkészítő.