Agóra történetek

Vihar után
Vihar után
2021-07-12

A hónap második péntekének éjszakáján komoly vihar csapott le az országra. Bár Szolnok viszonylag jól megúszta az égi áldást, a Helyi Termékek Vásárára tartva itt- ott még a vihar által kicsavart fákat fűrészelő tűzoltókat lehetett látni.

A Hild János téren viszont nyoma sem volt a viharnak. A rekkenő melegnek viszont nagyon is. De nem csak a túl sok napfény volt feltűnő, hanem az is, hogy beköszöntött a szabadságolások időszaka. Részint kevesebb volt az árus, részint a vásárló is. Ám francia szót is felfedezni véltem a vásáron, alighanem Ők is mentek egy „piackört” és remélhetőleg vettek is ezt-azt a forgatagban.

 A járványügyi korlátozások enyhülésével újra megnyílt az Agóra közösségi tere, így a húsosok, sajtosok már ott várták vásárlóikat. Az egyik asztalnál a világbajnok töpörtyűből táraztam be- egyik kollégám szigorúan meghagyta, hogy hétfőn e nélkül ne merjek elmenni dolgozni. A kánikulában valahogy nem kívánom nagy tételben a húsárut, így a zöldség- gyümölcs frontot nyitottam meg. Egy kis cukkini, egy kis tök, csak úgy a rend kedvéért cseresznye. Nagykörű jelképe rosszul indította a szezont, ám a végére kiegyenesedett minden, vagyis a mennyiségre egyáltalán nem lehetett panasz, mint ahogy a minőségre sem, hiszen a ropogós cseresznye- némi hűtőszekrényben töltött idő után- valóban roppan a fogak között. És amilyen hektikus volt meteorológiai szempontból is eddig az év: ez volt az első, igazi „gyümölcsízű” élményem a szezonban: a vízízű barackok, savanyú eprek után valódi felüdülés volt.

 A korábbi vásárból megmaradt gyümölcsszörp enyhítette valamelyest a kánikula okozta kínokat kora délután.
 Új árust is felfedeztem a vásáron, viszont a „tesztvásárlás” augusztusra marad. Mint ahogy a kézműves szappanok között is csak a jövő hónapban nézek szét alaposabban.
 Bár a múlt havinál kevesebb volt az árus és a vásárló is, a szellősebb- nem időjárási értelemben!- piac is igencsak kellemes időtöltés volt. Ha eddig nem tudták volna: a helyi nagyon is menő!
 
Nem árt tudni…
Bár a gyümölcsök érését tekintve a hideg, túlságosan is esős tavasz miatt a természet jó két- háromhetes késésben volt önmagához képest és ezt a lemaradást be sem tudta hozni, minden beérett már. Ahogy egy, a kézműves termesztésben nagyon jártas kedves ismerősöm mondta: a zöldségesek augusztusban mennek szabadságra- értve ezalatt, hogy a következő, augusztusi Helyi Termék Vásárán a mostaninál kevesebb lesz a primőr áru. Viszont az augusztus éppen megfelelő arra, hogy sajtokból, füstölt árukból betárazzunk. 

Az eseményről készült fotókat megtekintheted a képgalériában!                 

GI