EmlékNapTár

A holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja - április 16.
2020-04-16

Az ENSZ határozata alapján 2006 óta január 27-én tartjuk a holokauszt nemzetközi emléknapját. 1945. január 27-én a Vörös Hadsereg ukrán katonái felszabadították az auschwitzi haláltábort, ahol 1942 és 1945 között 2 millió ember vesztette életét. Ezen a napon a világ minden szegletében közösen emlékezünk meg a népirtás 6 millió áldozatáról, akiknek értelmetlen halálát okozta a náci ideológia.

Bővebben

Emléknaptár

 
A múlt értelmezései, monográfiái, jegyzetei és adatai folytonos változásban vannak, újabb elemek kerülnek felszínre, és megannyi merül feledésbe, az eligazodás nehézkes. Múltunk hősei, áldozatai azonban nem tűnhetnek el, őriznünk kell emléküket, hiszen tetteik alakítják hazánk történetét, formálják nemzeti önképünket, identitásunkat. A teljesség igénye nélkül emléknapokon keresztül mutatjuk be országunk, elődeink történelmi megpróbáltatásait, és kibeszéletlen traumáit, mely által szeretnénk elmélyíti a történelmi és kulturális emlékezetünket.