Rendezvényeink

 

2020. január 15. 15:00
A tegnap minősége - Sziráki András könyvbemutatója
„A ma minősége, a holnap mennyisége!” – ezzel a mondattal Franciaországban, Saverne-ben, a Kuhnnél találkoztam, még az 1970-es években. A nyugati gyárakban ritkán voltak jelszavak a falra festve, ezért is érdekelt, hogy mit jelenthet a felirat. Nálunk gyakoribbak voltak a jelmondatok, ám azt tanultuk, hogy a mennyiség csap át minőségbe és nem fordítva. Mi a cégnél mégis inkább az elzászi gyárban látott iparos bölcsességhez ragaszkodtunk. […] Nem titkolom, hogy a nemzeti tőke kialakítása jegyében felkínálták nekem az engem helyzetbe hozó magánosítás lehetőségét. Aki megkeresett elmondta, hogy egészen magas helyen is szívesen látnának tulajdonosi pozícióban.Váratlanul ért az ajánlat. Késobb sokszor úgy érzem, hogy rossz döntést hoztam, amikor végül nem fogadtam el. Meggyőződésem, hogy a nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberek, a meglévő jó nyugati beágyazódás biztosította volna a talpon maradást. A feltételek egyes elemeitől azonban idegenkedtem. Nem akarok más privatizációs eljárásokra árnyékot vetni, és nyilvánvaló, hogy a maga módján mindegyik különböző volt. Mindenesetre, az én esetemben egyértelműen követelményként jelent meg a szükséges hitel biztosítását követően a „visszaosztás”. Több helyre kellett volna különböző összegeket juttatnom. Ez engem zavart. Vonakodásomat gyerekesnek minősítve próbáltak meggyőzni arról, hogy az ilyesmit nem kell különösebben mellre szívni. Számos példát mondtak arra, hogy olyan korszakot élünk, amelyben nem szabad szívbajosnak lenni. Azt tanácsolták, fogjam fel úgy, hogy a tulajdonba vételt nem magamért, hanem a cégért, a munkahelyekért, egyszóval másokért teszem. Én ehhez túlságosan „szögletes”, de azt is mondhatom, hogy törvénytisztelő voltam. Emellett, azzal az erkölcsi gáttal is küszködtem, hogy a sokéves közös munkánk eredményét nem tisztességes dolog egyedül elsajátítanom. Így rövid gondolkodás után nemet mondtam. Utólag persze sokat töprengtem azon, mi történt volna, ha másként döntök, már csak a Mezőgép késobbi sorsa miatt is. Azt hiszem, hogy egyik oldalról nagyon sajnálom, hogy a tulajdonosi kibontakozás lehetőségét nem vettem kézbe, nem mutattam meg, hogy a saját cégem menedzsereként mire vagyok képes. Már sose derül ki, így nyilván önteltségnek tűnik, de valószínűnek tartom, hogy normál körülmények között egy magas műszaki színvonalú, versenyképes céget tudtam volna felépíteni és üzletemberként valahová a hazai TOP 100 végére eljutottam volna. Hogy az esélyt nem ragadtam meg, csak magamat okolhatom, már amennyiben bárkit is okolnom kell… Sziráki András
 
Kamaraterem -

Koncert 

2019. december 15. 19:00
Kovács Kati
Nincs olyan felnőtt ma Magyarországon aki ne tudna betéve legalább egy tucat Kovács Kati dalt. Generációk nőttek fel a dalain, szüleink, nagyszüleink csillogó szemekkel emlékeznek vissza fiatalságukra, amikor talán épp az Ő koncertjén szövődött közöttük szerelem. Az örökifjú énekesnő idén tölti be 75. születésnapját így értelemszerűen az esztendő egy kerek jubileum jegyében telik mind számára, mind a ma is népes rajongótábora számára.
 
VÁROSI SPORTCSARNOK -
Helyszíni jegy Megtekintés

 

2019. december 15. 09:30 – 12:00
Apacuka zenekar koncert

Az Apacuka a gyermekeknek szóló zenekarok legújabb generációja.

Interaktív, játékos, táncos koncertjeinken változatos stílusú, kizárólag élőben előadott dalok hallhatóak, amelyek többek között megtalálhatóak a Színes világ és az újonnan megjelenő Hangfalatok című nagylemezeken.

A változatosan hangszerelt dallamokban különféle zenei irányzatok is megjelennek, a rocktól a világzenén át a reggae-ig.
A zenekar üde színfolt a magyar gyermekzenei palettán. Pálfi Kriszta énekesnő versei, varázslatos hangja és személyisége kicsiket és nagyokat egyaránt elbűvöl. A dalok mondanivalója, az egyedi stílus és a magávalragadó színpadi produkció teszi különlegessé és emlékezetessé az együttest.

A koncert napján 9:30-tól karácsonyi kézműves foglalkozás várja a gyermekeket, amely a jegy megvásárlásával díjmentesen látogatható.    
Helyszíni jegy Megtekintés

 

2019. december 15. 09:00 – 14:00
Adventi kézműves vásár

December 15-én vasárnap 9-14 óráig, helyi és térségi őstermelők várják szeretettel saját termékeikkel, ünnepi választékokkal a vásárlókat!


Egyéb 

2019. december 14. 14:30
Karácsonyi Játszóház

Az év zárásaként ismét karácsonyi játszóházat szerveztünk, ahol a mind a gyerekek, szülők, nagyszülők ráhangolódhattak a közelgő ünnepre.

- Ismerkedj meg anyagokkal és technikákkal majd alkoss szabadon! 
- Repüljenek az elkészített angyalkák, ragyogjanak a hópihék! 
- Díszíts mézesbábot, készíts szaloncukort! 
- Zenéljünk, énekeljünk közösen! 

 

Helyszíni jegy Megtekintés

Vígjáték 

2019. december 11. 18:00
# Kettőskereszt vagy amit akartok

Életünk jelentős része a közösségi oldalakon zajlik, ami alaposan átrendezte és újraalkotta a szokásainkat.


De vajon tényleg ismerjük az ismerőseinket?
Biztos, hogy szeret minket az, aki folyamatosan felfelé tartott mutatóujjat küld mindenre? Mit akarhat valójában tőlünk, aki rendszeresen megbök?
És egyébként hová tettem a lakáskulcsomat???

Dombóvári István legújabb önálló estjében többek között ezekre a mindenkit érintő kérdésekre keres válaszokat. Stand up, jelenet és zene két órában!

Az előadás időtartama kb. 80 perc, szünet nélkül.
Helyszíni jegy Megtekintés

Koncert 

2019. december 10. 19:00
Rákász Gergely - Karácsonyi történetek

Az emberi lélek csendjétől a világűr ostromáig tart mesés zenei időutazásunk! Elmélyülünk Bach bensőséges rendjével, Händel és Berlioz feltölt bennünket energiával, majd antik Istenek vendéglátását élvezzük Holst, A Bolygók szvitjében.

II. György, Anglia királya legkevésbé rokonszenves ismerőseinkre emlékeztet bennünket fennhéjázásával, és nagy elégtétel látni, miképp tekeri ujja köré a ravasz Händel. Így születik meg mindannyiunk örömére a Tűzijáték zene.

Gustav Holst zenéjével a római Istenek látnak minket vendégül. Vénusz a szerelemre és az időtlen szépségre, Jupiter az uralkodás művészetére tanít bennünket, és az is kiderül, hogyan kölcsönöz a mai filmzene a 100 évvel ezelőtti klasszikusoktól.

A Rákóczi emlékévben minden koncerten megszólal Berlioz Rákóczi indulója. Kicsit körüljárjuk majd, kihez mi áll közelebb, Vak Pali, (egyáltalán ki volt ő!?) vagy a Magyarok Istene. Igyekszem majd visszahelyezni ezt a remekművet az iskolai ünnepélyek nevetgéléséből a megbecsülés közepébe, ahová való.

Bach megnyugtató és bensőséges koráljai elmélyülést adnak, játékos C-dúr Prelúdium és Fúgája pedig egyfajta keretet rajzol, amelyre Holst Jupitere rímel majd egy lendületes, sokszínű koncert végén.

Ez a karácsonyi történetek zenéje, az időtlen zenetörténeti kommentárok ezzel együtt lélekben hangolnak bennünket a legszebb ünnepre.

 
 
- Liszt Ferenc Színházterem
Helyszíni jegy Megtekintés

 

2019. december 7. 10:00 – 13:00
Mikulás Zsibongó
Találkozz a Mikulással! 

Helyszíni jegy Megtekintés

 

2019. december 5. 14:00 – 2019. december 12. 16:00
Szépkorúak Akadémiája
 

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debreceni Egyetem Egészségügyi Kar szervezésében folytatódik a Észak-Kelet-Magyarországi Szépkorúak Akadémiája Szolnokon! 

 

 
2019. december 5. csütörtök 14:00
Az idősek és a kreatív reklámok
előadó: Nagy Luca
Az előadó okleveles pszichológus és másodéves doktori hallgató, szeptembertől tanársegéd a Debreceni Egyetem Pszichológiai Intézetének Szociál- és Munkapszichológiai tanszékén.
 
Elsősorban szociálpszichológiával kapcsolatos tárgyakat oktat. Kutatási, és egyben
érdeklődési területe a reklámpszichológia, főként a társadalmi célú reklámok megítélése; hogy mik azok a tényezők, személyiségjegyek, amelyek hatást gyakorolnak a reklámok véleményezésére, elfogadására. „Színes, és izgalmas területnek tartom, nagyon érdekes, hogy egyetlen reklámot mennyire különbözően tudnak értékelni a befogadók, és hogy egyben, a különböző célcsoportoknak megfelelően egyetlen témát mennyire másként lehet megjeleníteni (így például az életkor szerint alakuló célcsoportok esetén). Prezentációm ezeket a témákat öleli fel, valamint
szeretném megismerni a hallgatóság véleményét is a különböző reklámok kapcsán, eltérő szempontok alapján; egy kötetlen, nyitott és interaktív előadás során.”

2019. december 12. (csütörtök) 14:00

Dr. Duffek Mihály Debreceni Egyetem, Zeneművészeti Kar, egyetemi tanár, zongoraművész: Nagy énekesek, Zenetörténeti kitekintés

Az előadás a hatvanas évek könnyűzenéjének történetétől indulva nyújt betekintést a hazai könnyűzene kiemelkedő szereplőinek életébe és szakmai karrierjük alakulásába.

 

A részvétel ingyenes, de regisztációhoz kötött! 

További információ: 56/503-896

Előadás 

2019. december 4. 18:00
Pszichokkuckó
Az előadóktól - Losonczy Iván és Palitz Izabella pszichológus, személyiségfejlesztő és szülőtréner házaspártól - olyan témákról hallhatunk majd mint a dac, hiszti, kamaszodás, rendetlenség, önállótlanság, motiválatlanság, tiszteletlenség, no meg természetesen arról is, hogyan lehet könnyebb a gyereknevelés. Az előadás gyakorló és leendő szülőknek, nagyszülőknek, pedagógusoknak egyaránt érdekes lehet.

Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt. A belépő 1.000,- Ft.
Helyszíni jegy Megtekintés

 

2019. november 30.
XII. Itt-Honi Népzenei és Néptánc-találkozó

Értékek mind, amelyek lehetnek tárgyiak, vagyis kézzel foghatók, mint pl. a néptánc. Ezek a kincsek mindenképpen óriási – több évezred során kialakult – tudást és tapasztalatot jelentenek, amelyet atyáink hagytak ránk, és amelyek egy népet nemzetté tesznek. 

Munkácsyné Danyi Zsuzsanna, a Szolnoki Népdalkör akkori vezetőjének kezdeményezésére indult útjára 2007-ben   az Itt-Honi Népzenei és Néptánc-találkozó
, amely mára hagyománnyá nőtte ki magát. A népzenei program kitűnő színtere Szolnok város népzenével és néptánccal foglalkozó csoportjainak, a közönség pedig színes és szórakoztató formában élvezheti élő népzenénket, népdalainkat és tánchagyományainkat.

Ezen az estén egy színpadon láthatjuk városunk csoportjait, együtteseit és a Szolnokról elszármazott művészeket, akik egymásnak és a közönségnek közvetítik népi örökségeink kincseit.


                  

             
Helyszíni jegy Megtekintés

 

2019. november 17. 18:00 – 22:00
5. Szolnoki Nemzetközi Versenytánc Gála
Grandiózus produkció hazai és nemzetközi versenytáncosok és a Szoldance TSE táncosainak előadásában!

Zenei kíséret: Szimfonik Harsona Együttes.
Sztárvendég: Edvin Marton


Jegyek az Aba-Novák Agóra pénztárában válthatók! 
  
                  
Helyszíni jegy Megtekintés

 

2019. november 16. 09:30 – 2019. október 18. 13:00
Népi fazekasság
Helyszíni jegy Megtekintés

 

2019. november 9. – 2019. november 10.
8. Csokoládé Fesztivál
Szereted a csokit? Ha igen, akkor ez a Te fesztiválod!


Lélekmelengető édes élmények a hűvös novemberben!

A hazai kézműves csokoládékészítők legnagyobb seregszemléje idén november 9-10. között várja az édesszájú közönséget az Aba-Novák Agórában. A 8. Szolnoki Országos Csokoládéfesztiválon megismerheted és megvásárolhatod a nemzetközi díjnyertes édességeket, emellett különleges családi programokkal várunk.

Tipp:
Lepd meg szeretteidet kézműves csoki ajándékokkal!
15 kiállító csokoládéiból válogathatsz...




A kultúra édes pillanatai:
 
  • 15 csokoládé készítő kiállító
  • Különleges ízek
  • Gluténmentes, laktózmentes csokik
  • Díszdobozos ajándék csokoládék
  • Egyéb édességek
Nyitva tartás:

szombat: 9.00-19.00
vasárnap: 9.00-18.00


Napijegy árak:

Gyermek, diák, nyugdíjas: 900 Ft
(3 éves kor alatt ingyenes)
Felnőtt: 1.200 Ft
Családi: 3.600 Ft



 

"Tíz emberből kilenc szereti a csokoládét. A tizedik hazudik."
(John G. Tullius)

​A 2010-ben első alkalommal megrendezett kiállításunk egyik motorja volt a hazai kézműves csokoládé szakma robbanásszerű fejlődésének. Mostanra nem csak Magyarországon, hanem már a világversenyeken is bizonyított, díjnyertes kézműves csokoládékészítőink vannak. A szakma és közönség részéről is már a kezdetektől nagy érdeklődés kíséri a rendezvényt. 
 
A csokoládé minden generációt megszólít és összeköt. Minden korosztály számára tartogat különleges élményeket. A fesztivál filozófiája szerint a kreatív alkotófolyamat közösséget épít. A magyar kézműves édességek és készítőik bemutatkozásán túl a kikapcsolódást nyújtó, kreatív szórakoztató programok teszik évről évre teljessé a fesztivált.


Programok:
Folyamatos programok mindkét napon:
  • Interaktív gyerekpékség
  • Bonbon készítő bemutató
  • Retro játék kiállítás
  • Real Gamers játék sarok
  • Csupa csoda vándorjátszótér
Kiemelt programok:

Mi lehet a Mónisüti titka? (szombat 15.00)
 

Beszélgetés és workshop az ország egyik legismertebb cukrászával  (szombat)
„Sütis” Móni, azaz Kövérné Kalmár Móni a strandtól 500 méterre nyitotta meg a régóta várt cukrászdáját Gyenesdiáson. A „fél Balaton” eddig is az ő tortáit ette, de most már mintegy 20 helyre szállít isteni tortákat.

Móni tortáit nem a mértani pontossággal kimért geometrikus formákról, a szivárvány minden színében pompázó krémekről ismerjük meg, hanem a rengeteg friss gyümölcsről és a könnyű krémekről. Naponta tizenötféle torta készül az üzemben, alapvetően a szezonális gyümölcsök határozzák meg a felhozatalt, de Móni figyel arra, hogy minden nap legyen túrós, csokis, mascarponés, vaníliás és paleodesszert is a sütispultban.



Gáspár Bea dedikálja új könyvét a Libri standjánál (szombat 16.00)

Gáspár Beát nem kell bemutatni, hiszen sokan ismerik. Ő a Győzike-show felvágott nyelvű Bea asszonya, a Konyhafőnök VIP győztese, majd a Konyhafőnök zsűritagja, fantasztikus borvacsorák szervezője, lebonyolítója.

Ebből a szakácskönyvből azonban egy másik Gáspár Bea portréja rajzolódik ki: a receptekhez írt apró történeteken keresztül beleshetünk a kulisszák mögé, ahol egyszerre vibráló egyéniség, aggódó anya és gondos feleség.

Beszélgess Beával, dedikáltasd saját példányodat a Csokoládé Fesztivál Libri standjánál!



 
Tiszavirág Bábcsoport - Minden egér szereti a sajtot (szombat 10.30)
interaktív bábelőadás

A Napsugár Gyermekház munkatársaiból alakult bábcsoport több rendezvényünkön szerzett már kellemes perceket a gyermekeknek. Intézményünk fontos célként tűzte ki a báb, mint művészeti ág, közösségépítő és pedagógiai eszköz újra reflektorfénybe állítását.


Joós Tamás - Üveggolyók (vasárnap 11.00)
interaktív gyerekműsor

Joós Tamás szombathelyi énekmondó Üveggolyók - versek, dalok gyermekeknek című előadásával várja a legkisebbeket. Nemzedékek láthatták gyermekműsorait és énekelhették az általa szerzett gyermekdalokat. Itt az alkalom, hogy csokimajszolás közben (előtt, után) együtt énekeld a kedves gyerekdalokat.


Édes utazás a torták és a szolnoki isler világában
a Marcipán Cukrászda szakavatott cukrászaival

(szombat 17.00, és vasárnap 15.00)






Néhány édes pillanat a Csokoládé fesztiválról:



 
November második hétvégéjén felejtsd el a fogyókúrát!


"Az élet olyan, mint egy doboz csokoládé...Sosem tudhatod, mit veszel ki belőle..."
(Forrest Gump c. film)




Kövesd a Csokoládé fesztivált!





Helyszíni jegy Megtekintés

 

2019. október 30. – 2019. december 20.
Megavers 12
Az Aba-Novák AgóraKulturális Központ és a Szolnok Televízió 2009-ben a költészet napja alkalmából indított tehetségkutató versenyt, melynek célja, hogy a versszerető közönség tehetséges fiatalok értő tolmácsolásában élvezhesse a klasszikus és kortárs költők műveit.

A rendezvény már tizenegy alkalommal aratott óriási sikert. Akik figyelemmel kísérték a Megavers rendezvényeit, a Szolnok TV műsoraiból ismerhették meg azokat a fiatalokat,akik vállalták a megmérettetést úgy, hogy a versmondás intimitása keveredett a show-műsor elemeivel.

A szervezők, a versenyben résztvevő fiatalok, a neves színészekből és szakemberekből álló zsűri, valamint a közönség tagjai ezzel a rendezvénysorozattal kívánják megbecsülésüket kifejezni a magyar és egyetemes költészet értékei iránt.

A sikerre való tekintettel folytatni kívánjuk a programot, ezért újra meghirdetjük a versenyt Megavers 12 címmel. A 2020-as vetélkedőt - a Trianon-emlékévhez kapcsolódóan - a határon túli magyar költők tiszteletére rendezzük.

JELENTKEZZ TE IS!

Kapcsolódó dokumentumok:

Megavers 12 Felhívás
Adatvédelmi és adatkezelési tájékoztató
Jelentkezési lap - 18 év alattiaknak
Jelentkezési lap - 18 év felettieknek