Rendezvényeink

 

2017. december 5. – 2018. január 18.
MEGAVERS JELENTKEZÉS

Az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ és a Szolnok Televízió 2009-ben a költészet napja alkalmából indított tehetségkutató versenyt, melynek célja, hogy a versszerető közönség tehetséges fiatalok értő tolmácsolásában élvezhesse a klasszikus és kortárs költők műveit.

A rendezvény már kilenc alkalommal aratott óriási sikert. Akik figyelemmel kísérték a Megavers rendezvényeit, a Szolnok TV műsoraiból ismerhették meg azokat a fiatalokat, akik vállalták a megmérettetést úgy, hogy a versmondás intimitása keveredett a show-műsor elemeivel.

A szervezők, a versenyben résztvevő fiatalok, a neves színészekből és szakemberekből álló zsűri, valamint a közönség tagjai ezzel a rendezvénysorozattal kívánják megbecsülésüket kifejezni a magyar és egyetemes költészet értékei iránt.

A sikerre való tekintettel folytatni kívánjuk a programot, ezért újra meghirdetjük a versenyt Megavers 10 címmel. A 2018-as vetélkedőt a ma élő kortárs költők tiszteletére rendezzük.

Felhívás itt

Jelentkezési lap letölthető innen


Jelentkezési határidő: 2018. január 12.