Blog

Aki hivatásának érezte a zenét
Aki hivatásának érezte a zenét
2020-01-14

A hagyományok őrzése, ápolása mindig is fontos feladata volt a művelődési központnak. A magyar népi kultúrának évszázadok óta elválaszthatatlan része a citeramuzsika, sokak szerint már honfoglaló őseink is megszólaltattak hasonló hangszert.

Kézenfekvő volt tehát, hogy a szolnoki művelődési házban is működjön citerazenekar. Valójában a már néhány évvel korábban, 1974-ben alapított együttes lelt 1979-ben új otthonra a Hild téri intézményben.

A Jászkun Citerazenekar Együttest Tóth Miklós népzenész alapította 1974-ben, aki közel harminc esztendőn keresztül vezette a zenészeket. Tóth Miklós gyerekkorában kötött örök barátságot ezzel a hangszerrel. Ahogy ő maga derűsen idézte fel régi emlékeit egy újságcikkben, bárhol volt, akármit csinált, mindig citerázott. Már ifjúkorában játszott a családi házakban tartott csigabálokon, csűrdöngölőkön ahogy azokat a mulatságokat nevezték, melyeken citeraszóra táncoltak a fiatalok. S nemcsak ilyen alkalmakkor.

- Volt ugyan a lakásunkban egy citera, de ahogy jöttek haza a bátyámék, sorban játszottak rajta. Mire rám került volna a sor, este lett, s édesanyám döntött: lábat mosni, lefeküdni! Akkor azt mondtam: megálljatok, mindannyiótoknál jobban megtanulok citerázni! – emlékezett. A mezőtúri származású zenész valóra váltotta akkori fogadalmát, s nem csak nagyszerű citerás lett belőle, de később ő lett a szolnoki VMZK Jászkun Citerazenekarának vezetője. - A túri Úrikaszinót hadi kórházzá alakították át a háború alatt. Mi négyen voltunk fiútestvérek, s volt egy három unokatestvérből álló társaság is. Azok apja fogalom volt a citerakészítésben. Együttesen hívtak meg bennünket, hogy játsszunk a sebesülteknek. Mint azóta kiderült, mi alkottuk az ország első citerazenekarát – idézte fel a kezdeteket.

Tóth Miklós másodmagával alakította meg Szolnokon a Városi Művelődési és Zenei Központ Jászkun Citerazenekarát, s évtizedeken keresztül számos rendezvényen léptek fel, szórakoztatva a közönséget, képviselve az alföldi népi művészetet. De nemcsak a citerazenekar alapítása főződik nevéhez. Egy ízben ugyanis meghívták egy Szolnokon rendezett vasutas kulturális seregszemlére. Szóvá tette a Csomóponti Művelődési Ház vezetőjének, hogy éppen a rendező városnak nincs benevezhető népdalköre. Az igazgatónő erre szerencsére „vevő” volt, s azt mondta: Miklós bácsi, ha kedve van, alakítsunk egy ilyen együttest. Ezen „felbuzdulva” megkeresték az akkor már régóta működő II. Rákóczi Ferenc Nyugdíjasklubot, amely tagjainak Tóth Miklós elmondta: olyannyira szereti, hogy szinte hivatásának érzi a zenét, s ezért szívesen foglalkozna egy népdalkörrel.



Eleinte úgy tervezték, csupán néhány népdalcsokorra tanítaná meg őket, s ha úgy adódik, citerakísérettel is segítene, később azonban ennél jóval magasabb szintre jutott a frissen városivá alakult együttes. Alig egy év után ugyanis az így szervezett népdalkor már bejutott egy vetélkedő országos döntőjébe is.

Tóth Miklós haláláig vezette a citeraegyüttest, utána tanítványai vették át az irányítást, akik természetesen az ő szellemiségében vezették tovább a zenekart. A cél nem változott az évtizedek során: legfontosabb az autentikus magyar népzene tolmácsolása, hagyományainak megőrzése és széles körben ismerté, közkincsé tétele volt számukra. Ennek érdekében különböző összejöveteleken, óvodákban, iskolákban, népzenei találkozókon és országos szintű minősítő hangversenyeken egyaránt szerepelt az együttes Szolnok képviseletében, széles rétegekkel megismertetve a citeramuzsikát.