Blog

Búcsúzunk
Búcsúzunk
2019-08-21

Fekete zászló leng ezekben a napokban az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ homlokzatán, gyászszalagos fénykép az aulában, előtte virágok. Gyászol az egész intézmény.

Olyan munkatárstól búcsúzunk, aki nem csak a ház működését alakította, szervezte fáradhatatlanul évtizedeken keresztül, de az egész népművelő, művelődésszervező szakmáért kiállt, képviselte érdekeit.

Dr. Horváth Attila közel fél évszázadot töltött ezen a pályán, hosszú időn keresztül igazgatóhelyettesként dolgozott a megyei művelődési központban. Élete volt a népművelés, s rengeteget küzdött azért, hogy minél elismertebbé váljon a területen dolgozók munkája.
Kőtelekről származott, történelem-földrajz-népművelés szakon diplomázott Debrecenben, Bessenyei- díjas népművelő és címzetes főiskolai docens. Az évtizedek során a hagyományos népművelésen túli határterületekkel is foglalkozott. A mindennapi kultúrával, a család kultúraközvetítő szerepével az 1970-es, majd a kulturális turizmussal az 1980-as években.


Családi fotó

Sok esetben megelőzte korát. Ennek köszönhetően a szolnoki művelődési központban már akkor nagy hangsúlyt helyeztek a mentálhigiénére, szerveztek életvezetéssel, egészséges életmóddal kapcsolatos előadásokat, rendezvényeket, amikor ez Magyarországon ritkábbnak számított talán még a fehér hollónál is. S vajon rajta kívül ugyan kinek jutott volna eszébe több mint negyven esztendővel ezelőtt, 1973-ban „Barátunk a számítógép” címmel kiállítást szervezni? (Amely nem mellesleg óriási sikerrel zárult…)

Ahogy ő maga fogalmazott, már akkor tevékenyen részt vett a kulturális turizmus alakításában, amikor az valójában még nem is létezett Magyarországon. Minden bizonnyal egyetemi tanulmányai biztosították ehhez a hátteret, hiszen a földrajzban, történelemben, népművelésben egyaránt járatos volt. Kiemelkedő szerepe volt az intézményhálózat fejlesztésében, több cikluson keresztül a Magyar Népművelők Egyesületének alelnöke volt, majd 2000-ig igazgatója a Szolnok Megyei Művelődési és Ifjúsági Szolgálatnak. Részt vett az 1997-es kulturális törvény előkészítésében, előadásai, publikációi, felső-oktatási, közművelődési és idegenforgalmi szakértői, szakfelügyelői munkája révén nem csak megyeszerte, de országos szinten is ismerték.

S hogy milyen volt dr. Horváth Attila, ha a száraz tények mögé tekintünk? Pályatársai jól felkészült, szellemes, okos kollégaként emlékeznek vissza rá, aki szakmai kérdésekben nem ismert lehetetlent, mint ahogy akkor sem, ha a népművelők életkörülményeinek javításáért kellett tenni. Neki köszönhetően eszmeileg és anyagilag egyaránt elismertebbé vált ez a szakma vagy inkább hivatás, szinte utat tört, hogy az őt követőknek már könnyebb helyzetben dolgozhassanak.

Dr. Horváth Attila Fény – Árnyék egy hivatásról – életmetszetben című könyvében foglalta össze pályafutásának legfontosabb állomásait. Ahogy ebben Sajó Attila, az MNE elnöke írta: „minden szakmának vannak nagy generációi. Így van ezzel a közművelődés is. Nevezhették e HIVATÁST művelőket  ‐  így, csupa nagybetűvel  ‐ népművelőknek, közművelődési szakembereknek, kultúrosoknak, kulturális menedzsereknek, művelődésszervezőknek stb… a lényeg sohasem ezen múlt. Sokkal inkább azon, hogy ez valóban egy HIVATÁST, a közösség művelődéséért való elkötelezettséget jelentett. Van, aki szinte „küldetésként” élte meg, s olyan is, aki szerényen tette a dolgát a hétköznapokban. Elismert emberként szűkebb helyi közösségében és a széles országos szakmai közegben egyaránt. Horváth Attila a közművelődés nagy generációjának egyik tagja”.