Blog

Esernyőket elő!
Esernyőket elő!
2019-11-20

Bár a negyven évvel ezelőtt átadott művelődési központ elkészültekor minden szempontból rendkívül modernnek számított, csak a napi működés közepette derült fény rá, hogy bizony vannak olyan hátulütői, amelyekre talán nem is számítottak a tervezők.

Hiába tűntek például kívülről és belülről egyaránt rendkívül impozánsnak a hatalmas üvegtáblák, a mindennapokban gyorsan kiderült, hogy nem épp praktikusak. Nyáron üvegházi forróságban érezhették magukat a bentlévők, télen viszont egyszerűen képtelenség volt felfűteni az óriási tereket.

Szintén sok fejtörést okozott a terület optimális kihasználása. A földszinti aula és emeleti előtér igen tágas volt ugyan, ám nehezen hasznosítható, míg a klubfoglalkozásokhoz optimális, kisebb helyiségek szinte hiányoztak.

Mindez azonban inkább csak megoldásra váró probléma volt, az igazán nagy gondot inkább az jelentette, hogy 20-25 esztendő alatt bizony meglehetősen rossz állapotba került az épület. A nyolcvanas években még impozánsnak tűnő hatalmas üvegkocka az ezredforduló tájékán már elavult, felújításra szoruló házzá vált. A szűkös keretek miatt az épület állaga egyre romlott, még kisebb felújításokra is nehezen lehetett forrásokat találni, nem hogy átfogó rekonstrukcióra.

A legnagyobb bajt lapostető szigetelése, pontosabban annak hiányossága okozta. Egy-egy nagyobb esőzés komoly beázásokat okozott, ilyenkor átmeneti megoldásként menetrendszerűen előkerültek a vödrök és lavórok, hogy azokba csöpögjön az esővíz. Ezért olykor még a rendezvények is veszélybe kerültek. Bizony előfordult, hogy a meghirdetett előadás előtt egy-két órával jött zivatar miatt a programot ugyan lemondani már nem tűnt ésszerűnek, viszont a félig telt vödröket kerülgetették a nézők, miközben a helyüket keresgették. Így fordulhatott elő, hogy egy komolyzenei koncerten a nézőtéren ülő egyik hölgy nemes egyszerűséggel kinyitotta esernyőjét, hogy ne csöpögjön a nyakába az esővíz, s úgy hallgatta tovább a szárnyaló muzsikát. S mikor a mögötte lévők szóvá tették, hogy nem látnak tőle, magától értetődően közölte, hogy ez zene, amit nem nézni, hanem hallani kell. Végül is, igaza volt…



Mindenesetre egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy már nem lehet sokáig elodázni a felújítást. Csakhogy ilyen nagyszabású munkát már akkoriban is milliárdokban számoltak, így kizárólag pályázati forrásból tűnt megvalósíthatónak. Végül több eredménytelen kísérlet után, a 2003-ban benyújtott pályázat végre kedvező elbírálásban részesült, melynek köszönhetően Deák László és Füzes Antal építészek tervei alapján megkezdődhetett a rekonstrukció. Amint azt Deák László a felújításról szóló beszámolójában megfogalmazta, a koncepció lényege – a műszaki megújuláson túl – az volt, hogy az eddig általános közművelődési célt szolgáló létesítmény a város és vonzáskörzetének kulturális struktúrájába illeszkedő módon, a helyi adottságokhoz és igényekhez igazodva specializálódjon.

Helyi adottságként vették figyelembe Szolnok magas színvonalú zenei életét, illetve azt a tényt, hogy egyéb kulturális ágazatokkal ellentétben e terület színvonalas megjelenéséhez nem állt rendelkezésre megfelelő helyszín. Az intézmény gazdaságos működtetéséhez ugyanakkor kínálkozott az a lehetőség, amely a városi konferencia központ kiépítését alapozta meg.
Így körvonalazódtak azok a tervek, melyek megvalósulását követően 2006. szeptember 1-jén ünnepélyes keretek között megnyílt a megújult intézmény. Hogy azután néhány év múlva immár az Agórával kibővülve szolgálja tovább Szolnok kulturális életét.