Blog

Ízek kavalkádja
Ízek kavalkádja
2019-07-29

Igazán különleges gasztronómiai csemege várta az ínyenceket az elmúlt napokban, hiszen immár 5. alkalommal élvezhették a Séf Randevút a Hild téren. Július 26-27-én neves séfek - Németh Ádám és Wirgha Márk - vívtak látványos séf párbajt a vendégek előtt, az Aba-Novák Agóra Művelődési Központ szervezésében, de más konyhafőnökök is bemutatták alkotásaikat, melyektől garantáltan összefut a nyál a szánkban.
 

A különleges alkalom óhatatlanul előhívja az emlékeket, hiszen több évtizedes hagyományai vannak a hasonló rendezvényeknek Szolnokon. Ugye sokaknak rémlik még az Ételkorzó, illetve annak talán még korábbi változata, az Ételköz?

A város az első „gasztrofesztet” az államalapítás 1100 éves évfordulóját köszöntő, 1996-os ünnepségsorozathoz kapcsolódva rendezte a Hild a művelődési központ előtti téren, amely arra az időszakra stílusosan „Ételközzé” alakult át. Akkoriban Vass Lajos volt a ház igazgatója, az ő ötlete alapján indult az Ételkorzó néhány évvel korábban a Szigligeti Színháznál, majd a millecentenárium évében, immár városi rendezvényként átköltözött az ilyen jellegű program számára alkalmasabb térre. A VMZK előtti terület megtelt különböző stílusú asztalokkal, finom illatok szálltak, kellemes zene szólt, minden sarokban másféle étel készült a vendégek szeme előtt.

A finom ételek és a színvonalas programok természetesen sok látogatót vonzották már akkor is, hiszen a kellemes kikapcsolódás, jó hangulat mindig garantált volt. A legtöbben estéről estére más-más ízvilágot kóstoltak meg, baráti társaságok verődtek össze, élvezték az újdonságnak számító fesztivál ínyencségeit. A kitelepülő díszes sátrakban a Pelikán étterem ősmagyar ételeitől a Michele olasz és a Tisza Szálló spanyol finomságain át a Gösser mexikói ételkülönlegességeiig sok-sok finomsággal várták a vendégeket. Később aztán csatlakozott az Ételkorzóhoz a Dreher étterem is, amely aztán sok éven át biztos résztevőnek számított. Előfordult, hogy Grillteraszon illatoztak a sült húsok és zöldségfélék vagy éppen Boszorkánykonyhán „fortyogott” a titkos recept alapján készülő étek, határtalan fantáziával színesítették tehát a kínálatot a vendéglátók.


Kép forrása: Aba-Novák Agóra - Illyés Csaba

„Ételkorzó gazdagon megterített asztalaihoz ülhettek mindazon ínyencek, akik a gasztronómiai különlegességeket, illetve a színpadra szervezett népszerű művészek előadásait kívánták megízlelni” – tudósított a napi sajtó akkoriban a rendezvényről. Valóban gazdagon terített asztalok, az érdeklődők szeme láttára készült ételek, korhű, illetve az adott nemzethez kötődő jelmezekbe öltözött felszolgálók tették színessé, mozgalmassá a város központját ezekben a napokban.

A vendéglősök persze tisztában voltak vele, hogy Nyugat-Európában akkoriban már rendkívül népszerűvé váltak az ilyesfajta rendezvények, ezért is vállalták fel jó néhányan közülük, hogy időt, pénzt, fáradságot nem kímélve kitelepülnek és bemutatják a népek konyháit, Szolnokon is meghonosítják a gasztronómiai fesztiválokat. Merthogy a reklámon túl – amire többségüknek már nemigen volt szüksége – bizony nem sok hozadéka volt számukra ezeknek. A kitelepülés talán inkább felesleges macerának tűnt. Végtelen rohanásból és mosogatásból álltak azok a napok számukra, sőt előfordult, hogy a teljes terítéket elmosta a hirtelen jött vihar. Mégis szép emlékeket őriznek erről az új kezdeményezésről, amely ma már más formában, mégis hasonló sikerrel zajlik a város központjában. Mi pedig azoknak az ízeknek őrizzük az emlékét, melyeket talán épp akkor, nekik köszönhetően kóstoltunk először.