Blog

Tégláról-téglára
Tégláról-téglára
2019-08-12

Napok óta azon gondolkodom, vajon manapság mennyi esélye lenne, hogy hasonlóképpen épüljön fel valami, mint ahogy a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központot építették annak idején Szolnokon.

Ahogy egyre jobban „beleásom” magam a ház történetébe, mindinkább nyilvánvalóvá válik, hogy nem csak az akkori „felsőbb akarat” számára volt fontos ez az intézmény, hanem komoly összefogás eredményeként valósult meg. Ahogy a propaganda szólt: „hazánk felszabadulása után a dolgozó tömegek életszínvonalának emelkedésével Szolnok megyében és városban is megnőtt a munkásoknak, értelmiségieknek, fiataloknak a művelődés és kulturált szórakozás iránti igénye.”Ám a tények azt mutatják, ez nem csak kincstári szöveg volt.

Amint a fennmaradt beszámolókból kitűnik, bár az új városi és megyei művelődési központ létesítése, építése már az 1950-es évektől szerepelt a megyei tanács beruházási elképzelései között, a megvalósítás anyagi források hiánya miatt valahogy mindig tolódott.

A hetvenes években azután Szolnokon – hasonlóan több megyeszékhelyhez is akkoriban – nagyívű városközpont rekonstrukció vette kezdetét. A város szívében gyakorlatilag minden régi épületet a földdel tettek egyenlővé, helyükön pedig középületeket kezdetek építeni. Amint a Művelődési Központ belsőépítésze, Deák László beszámolójából - amely az Építészfórumon jelent meg - kitűnik, a létesítményeket nagyvonalú, európai viszonylatban is úttörőnek számító megoldásban, két szintre osztott gyalogos és járműforgalommal szervezett rendszerbe foglalta az együttes két építész tervezője, Koltai József és Zoltai István.

A városközpontot átformáló nagyvonalú koncepció azonban végül ki tudja mi okból, de félbemaradt. Befejezetlensége lehet az oka annak is, hogy a megvalósult épületek azóta sem illeszkednek teljesen a város képébe, furcsa torzóként állítnak emléket az egykor nagyratörő elképzeléseknek.



A Zoltai István Ybl-díjas építész által tervezett Művelődési és Ifjúsági Központ azonban megépült, megnyitóját 1979. július 2-án rendezték. Az épület elrendezése a Népművelési Intézet által szorgalmazott „nyitott ház” koncepciót követi. A kor világviszonylatban is legkorszerűbb eszközeivel szerelték fel, az építésmód és az épületszerkezetek az akkor élenjáró építéstechnikát követik. Kivitelezését fővállalkozóként a Szolnok Megyei Állami Építőipari Vállalat végezte, de kiemelkedő munka fűződik az Üvegipari Művek orosházi üveggyárához és a Budapest Fémmunkás Vállalathoz is.

Ám ami számomra legizgalmasabb, az iratokból az is kitűnik, milyen széleskörű társadalmi összefogás eredményeként jött létre az épület. Építése mintegy 150 millió forintba került, melyhez az országos Közművelődési Tanácson és az Állami Ifjúsági Bizottságon kívül Budapest, a megye és a város 53 üzeme, intézménye, termelőegysége különböző mértékben, de együttesen 58 millió 600 ezer forinttal járult hozzá. Eszerint a szükséges összeg több mint harmadát ily módon teremtették elő, vagyis kisebb-nagyobb mértékben ugyan, de szinte az egész megye hozzájárult ahhoz, hogy a művelődés háza téglánként felépüljön Szolnokon. Így akik ma az épületben járnak, szinte biztosak lehetnek benne, hogy szüleik, nagyszüleik munkájának, adományainak is köszönhető, hogy ez a művelődési központ ma a Hild téren áll.

Vajon napjainkban lenne még esély ilyesmire? A város és a megye vezető cégei rááldoznák nyereségük egy részét, embereik munkáját, hogy megépüljön egy olyan közintézmény , amely mindannyiunkat szolgál? Persze tudom, már egészen más világban élünk. Mégis szeretném hinni, hogy elképzelhető ilyesmi.