Hírek

Áldás és átok - páratlan dokumentumok az Agórában
Áldás és átok - páratlan dokumentumok az Agórában
2018-09-06

A szolnoki Aba-Novák Agórában látható kiállítás eredeti dokumentumok és leírások segítségével mutatja be hazai vizeink földrajzát, biológiáját, hasznosítását, az elmúlt századokban itt élő emberek számára nyújtott előnyeit, nemegyszer küzdelmes éveit.
 

 

A Föld felületének 70%-át víz borítja, az emberi testet 70%-ban alkotja víz.
A víz gazdasági jelentősége is óriási, az energiatermelésben, az iparban, a mezőgazdaságban és a közlekedésben is nélkülözhetetlen. A víz hasznosításának és a vizek kártételei elleni védekezésnek számos dokumentumát őrzik a kulturális gyűjtemények, köztük a levéltárak is.
 
A szolnoki Aba-Novák Agórában látható kiállítás eredeti dokumentumok és leírások segítségével mutatja be hazai vizeink földrajzát, biológiáját, hasznosítását, az elmúlt századokban itt élő emberek számára nyújtott előnyeit, nemegyszer küzdelmes éveit.
 
A víz energiáját az emberiség régóta használja, kiszámíthatósága és folyamatossága folytán már az ókortól kezdődően előszeretettel alkalmazták mezőgazdasági és ipari célokra. A vízerőmű legrégebbi típusa a folyóra vagy patakra telepített vízkerék, kezdetben malmot működtettek vele. Az ipari forradalom kezdetén, a gőzgép elterjedése előtt, vagy azzal párhuzamosan fonógépeket, szövőgépeket hajtottak velük az ekkor először épített gyárakban.
 
Az ártéri gazdálkodás a folyó által ideiglenesen elárasztott területen folyó gazdasági tevékenység. Ebben meghatározó szerepet játszott a halászat, csíkászat, teknősbékafogás, vízimadarak elejtése, tojásgyűjtés, méhészet, de az ártéri erdők, gyümölcsösök, legelők, rétek, kosárfonó füzesek, nádasok létrejötte, telepítése is jellemző volt.
 
Az élővizek szabályozása, azok természetes tulajdonságaiba történő beavatkozás árvízvédelmi, közlekedési, mezőgazdasági céllal történt. Az igazi nagy változásokra hazánkban a 19. században került sor. Huszár Mátyás vízszabályozó mérnökként lefektette a magyarországi folyóvizek és mocsarak szabályozásának korszerű elveit. 1818-ban a Körös-szabályozás igazgató mérnöke lett Nagyváradon és elkészítette a Tiszántúl vízrendezésének tervét. A Tiszán 1830-ban és az 1840-es évek elején lezajlott hatalmas árvizek pusztításai sürgették a szabályozási tervek kidolgozását. Széchenyi István kezdeményezésére és vezetésével 1846-ban megalakult a Tisza-völgyi Társulat a munkálatok irányítására és végrehajtására.


 
Az egykori szabályozások eredménye egy „kiszárított ország” lett, az eredeti összárterület, a sajátos hangulatú és élővilágú vadvízország egy tizenhatodára (!), 38.600 km2-ről 2.300 km2-nyi hullámtérre csökkent. Például a Tisza teljes hossza 114 mederátvágással 1419 km-ről 962 km-re csökkent.
 
A leírások, térképek, dokumentumok között találunk a szolnoki fahidakat, a szegedi Rondellát, a Lánchíd kapuzatát, a Festecsics-hajóparkot megörökítő, bemutató rajzokat, méretezéseket is.


 
A kiállítás rendezője Török Enikő, létrehozásában közreműködött Demeter István, Horváth Gergő, Kovács Ferenc, Szabóné Maslowski Madlen, Szikszai Mihály, Dr. Vince Gyula, az Aba-Novák Agóra Nonprofit Kft., a Magyar Nemzeti Levéltár, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár, Kötivizig.
 
A kiállítás szeptember 30-ig tekinthető meg.