Hírek

Szolnok díszpolgára címet kapott Mihályi Gábor
2019-05-27

A 25. Szolnoki Országos Néptáncfesztivál gáláján Szolnok díszpolgára címet kapott Mihályi Gábor, a zsűri elnöke, táncművész, művészeti vezető, aki számos szállal kötődik városunkhoz, a Tisza Táncegyütteshez.

Mihályi Gábor Harangozó Gyula-díjas táncművész, Magyarország Érdemes Művésze. Diplomáját a Magyar Táncművészeti Főiskolán szerezte. 1982 szeptemberétől a Magyar Állami Népi Együttes tánckarának tagja, majd szólistája, később művészeti vezetője, karigazgatója lett. Jelenleg az együttes vezetője. Irányításával a Magyar Állami Népi Együttes új korszaka indult el, csak a MÁNE számára több mint húsz önálló műsort készített.

Koreográfusként, rendezőként több országos jelentőségű táncrendezvényt állított színpadra és folyamatosan dolgozik társ együttesekkel.

Tanított a Magyar Táncművészeti Főiskolán, kurzusokat tartott és tart többek között az Egyesült Államokban és Kanadában. Tagja a Magyar Koreográfusok Társaságának, a Szerzői Jogi Szakértő Testületnek, valamint az Emmi Táncművészeti Bizottságának. A Magyar Táncművészek Szövetségének elnöke, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja.

Neve összefonódott Szolnokkal, a Tisza Táncegyüttessel, a Szolnoki Országos Néptáncfesztivállal. Bár Mihályi Gábor nem szolnoki születésű, mindig is kötődött városunkhoz, soha nem felejtette el a Szolnokon töltött éveket. 1990 és 2001 között volt a Tisza Táncegyüttes művészeti vezetője, mely idő alatt több díjnyertes koreográfiát alkotott és nyert a szolnoki együttessel.
 
A mai napig a Szolnoki Országos Néptáncfesztivál elsőszámú pártfogója, mecénása, zsűri elnöke. Tíz éves kihagyás után, 2009-ben a szolnoki fesztivál újraindításában is meghatározó szerepet vállalt. Az ő szakmai segítsége és munkássága nélkül a fesztivál napjainkban nem lenne olyan sikeres és nívós, mint amilyen jelenleg. Mihályi Gábor méltán vitte tovább és ápolja Várhelyi Lajos, a fesztivál alapítójának örökségét. Aktívan részt vesz a szolnoki kulturális élet felvirágoztatásában a néptáncmozgalom támogatásán keresztül. Élete folyamán olyan kapcsolati tőkére tett szert, melyet munkájában hasznosíthatott és az évek folyamán a szolnoki néptáncmozgalom fejlődése szervesen integrálódhatott a város kulturális és társadalmi életébe.
 
2018-ban így nyilatkozott a Szolnoki Országos Néptáncfesztiválokról:
,,… Szolnok mindig is fogalom volt, ahogy az ma is. A fesztivál léte azonban túlmutat a néptáncművészeten, egyetemes magyar kultúránk részévé vált az elmúlt évtizedek folyamán.
A Szolnoki Országos Néptáncfesztivál napjainkban is betölti hivatását, vonzó és inspiráló az újabb és újabb koreográfus nemzedékek számára. Kultúrát ment és kultúrát teremt, nyitott szellemiségével messze ható…”
 
Ő álmodta meg és állította színpadra a Vox Hungaricus – Magyar Tánckoncert című produkciót, melyben közreműködött a Magyar Állami Népi Együttes, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus, a Budapesti Ifjúsági Kórus és Herczku Ágnes is. Az új műfajt is meghatározó produkcióban közel kétszáz művész tolmácsolásában jelent meg a magyar múlt és jelen.  Az est során pódiumra lépett a Szolnoki Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatója, Izaki Maszahiro is. A kétórás produkciót elsőként a Szolnoki Sportcsarnokban mutatták be, 2012. január 7-én.
 
Egy évvel később, 2013-ban a produkció sikerét látva, állította színpadra a Naphimnusz című produkciót. Az előadás több mint 200 fős tánckarral, ének- és zenekarral valósult meg. A tánckoncerten közreműködött a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara, a Nemzeti Énekkar Antal Mátyás karigazgató vezetésével, a Budapesti Ifjúsági Kórus Gerenday Ágnes karigazgató irányításával, a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórus Molnár Éva karigazgatóval, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar, Herczku Ágnes, valamint Sebő Ferenc. Az ősbemutatót szintén Szolnokon, a Szolnoki Sportcsarnokban mutatták be.
2018-ban újra közös produkciót mutatott be a Szolnoki Szimfonikus Zenekar és a Magyar Állami Népi Együttes, melynek rendező-koreográfusa szintén Mihályi Gábor volt. A Napszédítők- Nemzeti Tánckoncert című produkciót elsőként Szolnokon, szintén a Szolnoki Sportcsarnokban láthatta a közönség.
 
Páratlanul eredményes koreográfusi pályafutása és városunkhoz szívvel - lélekkel való kötődése érdemesíti arra, hogy díszpolgári címmel ismerje azt el a megyeszékhely közgyűlése.