Névadónk

Névadónk
Aba-Novák Vilmos (Budapest, 1894. március 15. – Budapest, 1941. szeptember 29.) a modern magyar festészet egyik legeredetibb és legvitatottabb tehetsége. A római iskola legdinamikusabb, legtermékenyebb alkotója a két világháború közti Magyarországon. Kiváló kompozícióteremtő képességgel monumentalitásra törekvő stílusban adott elő. Az expresszionizmus és az olasz novecento formanyelvét magába olvasztó, harsány plakátszerű alkotásainak kedvelt témája a vásár és a cirkusz világa volt.

A budapesti Képzőművészeti Főiskolán tanult, majd dolgozott a szolnoki művésztelepen és Nagybányán. A Római Magyar Akadémia ösztöndíjasa, a budapesti Képzőművészeti Főiskola tanára.

Mint freskófestő számos állami és egyházi megbízást teljesített (például: jászszentandrási római katolikus templom freskói, a szegedi Hősök kapuja, székesfehérvári Szent István-mauzóleum szekkói). 1937-ben elnyerte a párizsi világkiállítás, 1940-ben a XXII. velencei biennálé nagydíját. Állítólag a párizsi kiállításon képeit meglátva Pablo Picasso ezt kérdezte: „Ki ez a barbár zseni?”

Késői temperafestményeit virtuóz stílusa magába olvasztotta az expresszionizmus és az olasz novecento formanyelvének elemeit. Harsány színekkel festett, monumentális ihletettségű, dinamikus kompozíciók jellemzik; kedvelt témája volt a falusi vásár és a cirkusz világa.
Bravúros technikával idézte fel – karikaturisztikus elemeket sem nélkülözve – az alföldi nép életét. Képeit a Magyar Nemzeti Galéria és más közgyűjtemények mellett számos magángyűjteményben őrzik.


Már fiatalon kezdett járni az ócskapiacra, ahol rajzeszközöket vásárolt. A budapesti Toldi reálgimnáziumot követően a Képzőművészeti Főiskolán Révész Imre tanítványa lett. Tizennyolc éves rajztanárnövendékként felvette az Aba előnevet. 1913 nyarán a Szolnoki művésztelepen Fényes Adolftól olajfestést tanult. Alig megkezdett tanulmányait megszakította a háború, 1914 októberében bevonult a 29. honvédezredbe.

Számos kitüntetésben részesült, azonban a háborút – naplója tanúsága szerint – teljesen értelmetlennek, művészi ambíciói gátlójának tartotta. Megsebesült, jobb karja hosszú ideig béna maradt, közép- és felsőfokú rajztanári oklevelét, mint szabadságos katona szerezte meg, 1918-ban. Ugyanebben az évben kitüntetésekkel szerelt le, majd egy évig a József Nádor Műegyetem kisegítő tanársegéde volt.

Első grafikai kiállítása 1922 szeptemberében, az Ernst Múzeumban nyílt meg. 1923-tól a Magyar Rézkarcoló Művészek Egyesületének tagja lett. Ez évben vásárolta meg a Szépművészeti Múzeum Fahordás című olajképét.
Grafikákkal vett részt a firenzei, varsói, poznani, krakkói, stockholmi magyar kiállításokon. Fonó Lajossal társulva Norma néven festőeszköz-készítő üzemet létesített. 1928-ban a Szinyei Merse Pál Társaság tagjai közé választotta, és a Belvárosi Képzőművészeti Szabadiskola tanára lett. 1929–30-ban 14 hónapon át a római Magyar Akadémia ösztöndíjasa volt. A The Print Club of Philadelphia (USA) kiállította grafikáit.


1930-tól állandóan visszatért a Szolnoki művésztelepre. Sok zsáner- és tájképet festett és képzőművészeti magániskolát vezetett. Gyűjteményes kiállításokat rendezett Milánóban, Genovában, Bergamóban, Triesztben. Szerepelt a Pittsburgh-ban és New Yorkban. A Búcsúsok kompátkelése a Tiszán című képét megvásárolta a New York-i Museum of Modern Art.

1933 nyarán készültek el a jászszentandrási rk. templom al secco faliképei. 1934-ben alapította meg az Amerikai-Magyar Művészeti Akadémiát. 1936 a szegedi Hősök Kapuja festményeinek születési éve (Stefán Henrikkel, Patay Mihállyal és Rozs Jánossal).

Az 1937. év a Párizsi Világkiállítás Grand Prix-jét hozta a Francia–magyar történelmi kapcsolatok című pannója révén. (A pannó ma Székesfehérváron, a Csók István Képtárban van elhelyezve, s évente legalább egy időszaki kiállítás alkalmával megtekinthető. 1939-től a Képzőművészeti Főiskola alakrajztanára lett. Megkapta a XXII. velencei biennále nagydíját. 1941. szeptember 29-én, 47 évesen hunyt el Budapesten. Sírja a Farkasréti temetőben található.

(Forrás: Wikipedia)